A kíséretek újragondolása a legjelentősebb újítása az Adj Zengő Éneket! – AZÉ elnevezésű, a Dunántúli Református Egyházkerület kiadásában megjelent énekeskönyvnek. Bellai Veronika és szerkesztőtársai olyan énekeskönyvet hoztak létre, amelyből majd szívesen énekelnek a fiatalok.
November 10-én került sor az első Szikra-díj átadására. A szakmai alapon odaítélt keresztény zenei díjátadó gálának a budapesti Akvárium Klub adott otthont. A díjazottak között van a Keresztkérdés zenekar is, a tavalyi Csillagpont egyik fellépője.
A Rosarium Alapítvány honlapkészítési és üzemeltetési pályázatot ír ki Keresztény zenei honlap címen.
„Ne öntsük ki az ördöggel együtt az embert” – mondja Horváth Gergely, MR2-Petőfi Rádió popzenei műsorvezetője. A gyakorló reformátussal a popról, a keresztyén zenéről és médiáról, az egyház jövőjéről is beszélgettünk.
Március 11-én zenés áhítatot tartanak a pestújhelyi református templomban.
A Károli Gáspár Református Egyetem Néderlandisztika Tanszéke február 15-én 18 órától Mercator estet tart. Az alkalmon barokk zenék hangzanak el.
Sok arc tömörül egy kompozícióba az IF kávézó JazZportré című kiállításán. A 111 bakeliten tálalt fotót Kalocsai Richárd, a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu fotósa jegyzi, aki a jazz kávézó saját koncertjein kattogtatva örökítette meg a pillanatokat.