Szegeden augusztus 17-én mutatták be a magyar nyelvjárásokat is dokumentáló hangos Biblia CD-változatát. Az „500 hangú Biblia" ötszáz, a Kárpát-medence különböző tájegységeiről származó önkéntes részvételével született meg.
„A búza botanikai felépítése jól tükrözi a Teremtő bölcsességét" – mondja Pauk János, a szegedi Gabonakutató kutatási igazgatóhelyettese, az MTA doktora, az Újszegedi Egyházközség gondnoka, akivel újkenyér ünnepe kapcsán beszélgettünk a búzáról, az újkenyérről és a teremtésről. A kutató szerint a Kárpát-medence ideális hely a bő és jó minőségű búzatermesztésre. Magyarországon és a világ más táján is tilos a génmódosított búza termesztése, ezzel a református kutató is egyetért. Hogy miért, arról is megkérdeztük.
Szeged közterületein szeretnének segíteni a város reformátusai az idei Szeretethídon. Az önkormányzat olyannyira örült a felajánlásnak, hogy a Szeged napja ünnepségsorozat hivatalos programpontja lesz az egyházi kezdeményezés. A részletekről Mándi Ferenc teológust, az önkéntes napok Szeged-Kálvin téri koordinátorát kérdeztük.
Miért érkeznek Budapestről Szegedre kerékpárral egy istentiszteletre? Mit keres egy tengerimalac és egy növény egy templomban? Mitől több a teremtésvédelem, mint egy zöldmozgalom? Ezekre a kérdésekre is választ ad a Teremtés hetének nyitó istentisztelete, amelyet szeptember 25-én tartottak Szegeden, a Kalkuttai Szent Teréz templomban. Az ünnepi hét idei témája az, hogy hogyan lehetünk szelídek a minket körülvevő teremtett világgal.
„Most elsősorban azokért imádkozunk, azok mellé állunk, akiket a jogtalanság sújt. Szeretnénk, ha tudnák és éreznék, hogy nincsenek egyedül" – mondta Bölcskei Gusztáv református püspök. Az MRE zsinatának lelkészi elnöke Fabiny Tamás evangélikus és Kis-Rigó László római katolikus püspökkel közösen imádkozott az erdélyi református Székely Mikó Kollégiumért.
Ökumenikus imádságot tartanak szeptember elsején a szegedi dómban. Magyarországi evangélikusok, katolikusok és reformátusok csatlakoznak ezzel a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni tiltakozáshoz.
Idén 23. alkalommal rendezik meg a bibliatudósok konferenciáját Szegeden szeptember nyolcadika és tizedike között. Az idei rendezvény az „Isteni bölcsesség emberi tapasztalat” címet viseli.
Szegedi Dóm
2009. augusztus 30., 17:30 óra
A hazai és határon túli magyar egyházi vezetők egyöntetűen felemelték szavukat a szeptember 1-jén életbelépő szlovákiai államnyelvtörvény ellen
A szegedi Somogyi-könyvtárban; a július 4-ig látható a tárlat, amelyen bemutatják a genfi reformátor fő művének, (Institutio Religionis Christianae) egy több, mint négyszáz éves kiadását is.