„A keresztyén ember missziói feladata életképes, vonzó közösségi alternatívát mutatni, hogy a környezetünkben élők be tudjanak és akarjanak kapcsolódni közösségeinkbe" – mondta Zsengellér József rektorhelyettes a Reformátusok Szárszói Konferenciájának nyitó napján. Augusztus 24. és 27. között ismét közéleti és társadalmi kérdésekről gondolkodnak a balatonszárszói SDG konferenciaközpontban.
A zsúfoltság miatt néha két szekrény tetején volt a vaságy sodronya, ott is diák aludt. Az akkori diákok legszebb emlékeik között tartják számon ezt a tanévet – idézi fel Márkus Mihály a Pápai Református Kollégium 1991-es újraindulását követő első tanévet. Az újraindulás huszonöt éves évfordulója kapcsán a Dunántúli Református Egyházkerület nyugalmazott püspökével beszélgettünk.
Egyre határozottabban körvonalazódik a reformáció ötszáz éves, 2017-ben esedékes évfordulója megünneplésének mikéntje. A Magyarországi Református Egyház csatlakozott a Refo500 európai kezdeményezéshez, felvette a kapcsolatot az evangélikus egyházzal és saját rendezvényeket is tervez, de a pontos részletek még nem ismertek, mondta el Márkus Mihály nyugalmazott püspök, a Kálvin Emlékbizottság elnöke, akit arról kérdeztünk, hol tartunk most a jubileumi év előkészületeiben.
Mint arról már beszámoltunk, a Reformáció 2017-ben esedékes 500 éves évfordulójának megünneplése kapcsán arról döntött a Zsinat, hogy kezdeményezi egy ünnepi, közös zsinati ülés megtartását a Magyarországi Evangélikus Egyházzal.
Több nyugalmazott református püspök és lelkipásztor, református iskola tanára és intézmény munkatársa vehetett át állami kitüntetést az elmúlt napokban nemzeti ünnepünk alkalmából.
Véget ért a XIII. zsinati ciklus hatodik ülése. Lezárult folyamatosan frissülő szöveges közvetítésünk, olvassa el a pénteki történéseket részletesen, időrendben visszafelé haladva.
A jövőben a felettes egyházak is jogosítványt kapnak új egyházközség létrehozására – döntött a csütörtökön kezdődő Zsinat. A testület határozott a lelkészi különbözeti és honosító vizsgáról, az egységes lelkészképesítő vizsga rendjéről, elfogadta a Tanulmányi és Teológiai Bizottság javaslatát az egyházi és társadalmi megbékélés folyamatáról, valamint a Zsinat támogatja, egy egységes tanügyi szervezet jöjjön létre. Átalakítás vár a Református Egyház című havilapra, ezentúl egyházi közlöny lesz.
Olvassa el a XIII. zsinati ciklus hatodik ülésének részletes eseményeit időrendben visszafelé haladva. Minden előterjesztés, valamennyi határozat, hozzászólások.
Nemcsak az egyházkerületnek, és nemcsak a reformátusságnak akar szólni az idén negyedik alkalommal, először Pápán megrendezendő Református Egyházi Napok – Dunántúl, rövidebben a REND. A június 25–27-i eseményt felvezető budapesti sajtótájékoztatón Steinbach József püspök kiemelte a találkozások fontosságát, az egyház üzenetének aktualizálását.