Népszerűek a lelkipásztor-képzések a hazai református egyetemeken, egyházunk négy püspöke és felsőoktatási intézményeink rektorai ugyanakkor sok teendőt látnak maguk előtt. Jelentős reform nem várható a lelkészképzésben, finomhangolásra azonban készülhetünk, illetve a lelkésztovábbképzésben is változások várhatók – hangzott el a református egyházvezetők és rektorok találkozóján május 8-án, Budapesten.
Milyen kihívások érték egyházunkat az elmúlt három évtizedben és hogyan sikerült ezekre reagálni? Mire hívja Isten a magyarországi reformátusokat a jelenben? Van-e egyházunknak jövőképe, és ha van, akkor az milyen? 3 ember, 3 eltérő kontextus, 3 különböző nézőpont: Bereczky Ildikó baranyai lelkipásztor, Takaró András délpesti esperes és Lovas András dunamelléki missziói referens beszélgetett ezekről a kérdésekről az idei Protestáns Tavasz pénteki „Református keresztyén misszió a 21. században" című konferenciáján.
„Áldást viszünk, hogy áldássá legyünk és elmegyünk a világ végső határáig – de a szomszédba is" – mondta a misszióról Bogárdi Szabó István püspök pénteken a budapesti Hold utcai református templomban. A Protestáns tavasz programsorozat részeként „Református keresztyén misszió a 21. században" címmel megrendezett konferencián Balog Zoltán, a németajkú gyülekezet lelkipásztora, korábbi miniszter és Harmathy András szentendrei lelkipásztor, az előző zsinati ciklusban működött Egyházi Jövőkép Bizottság vezetője is előadást tartott.
A Zsinat április 22-i ülésén választotta meg az állandó zsinati szakbizottságok tagjait a következő hat évre. A tíz tanácsadó, döntés-előkészítő testület még aznap délután megalakult, vezetőt választott, többségük megkezdte munkáját. Június 10-én ezek elnökeivel és előadóival találkozott a Zsinat Elnöksége, hogy egyeztessenek a következő hat év feladatairól, a bizottságok működési rendjéről.
Az EJB és az MRE Egyház-szociológiai Bizottságának kezdeményezésére a következő héttől a KRE hallgatói keresik fel egyházunk 400 lelkészét, hogy az EJB által is véleményezett kérdőív alapján átfogó felmérést készítsen gyülekezeteink helyzetéről. A bizottság minden érintett lelkészt arra bátorít és kér, hogy a kutatást aktívan támogassa.
Az Egyházi Jövőkép Bizottság a gyülekezetekkel megkezdett párbeszéd és egyházunk jövőjéért viselt közös felelősségünk fontos mozzanataként tekint az imádság szolgálatára.
A gyülekezeteket is be szeretné vonni a stratégiaalkotásba az Egyházi Jövőkép Bizottság. Érintés címmel munkafüzetet készített számukra, mely azt segíti, hogy a helyi református közösségek Istenre figyelve maguk fogalmazzák meg küldetésüket.
A szükséges reformok között egy új lelki vezetői pozíció beiktatásának lehetőségét is megemlíti Dr. Judák Endre egyetemi docens, a Magyar Református Presbiteri Szövetség képzési titkára, gödöllői presbiter, akivel a Magyarországi Református Egyház jövőjéről beszélgettünk.
A reformátusságot érdekli az ifjúság, nemcsak nyugdíjasok gyülekezete az egyház, de ezt be is kell bizonyítania, mondja Deák Péter. A szociológus, másodéves teológushallgatóval arról beszélgettünk, hogyan lehet még több fiatalt megnyerni, hiszen ezen is áll, milyen lesz a jövő egyháza.
Kenyában az ottani presbiteriánus egyház zsinati tagjainak fele nő, miközben a Magyarországi Református Egyház legfőbb döntéshozó testületében összesen három van belőlük, figyelmeztet özvegy Pásztor Jánosné, Judit néni. A Református Nőszövetség elnökével többek között arról beszélgettünk, mit tehetnek a nők a közösségben és milyen szerepük lehet benne a jövőben?
A Zsinati Tanács idei utolsó, szerdai ülésén Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke részletesen beszélt az egyházakat érintő állami törvényalkotási folyamat nehézségeiről, az egyeztetések hiányáról. A Zsinati Tanács a költségvetés tárgyalása mellett döntött a balatonszárszói SDG-telep üzemeltetésére kiírandó pályázatról, az Egyházi Jövőkép Bizottság tagjainak jelöléséről, valamint a hittanoktatás finanszírozásának eljárási kérdéseiről szóló szabályrendeletről.
A Zsinati Tanács idei negyedik ülésének (2011. december 7., szerda, Budapest, Zsinati székház) legfontosabb témája a Magyarországi Református Egyház 2012-es költségvetésének elfogadása lesz.
A Zsinat a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a balatonszárszói, tematikus ülésen felvetett kérdések, problémák feldolgozására, az eredmények továbbvitelére javaslattevő bizottságot hoz létre. Az Egyházi Jövőkép Bizottság tagjait decemberi ülésén választja meg a Zsinati Tanács.
Reményteljes jövő - ezzel a címmel rendezte meg május 8-án a már hagyománnyá vált lelkész-presbiteri konferenciáját a Tiszáninneni Református Egyházkerület, melyre csaknem ezerötszázan gyűltek össze a Miskolci Egyetem Díszaulájában.
Nem könnyű mostanság nyomtatott sajtóterméknek születésnapot, évfordulót ülni. Az év elején, négy hét alatt négy országos, bukaresti napilap szüntette meg nyomtatott kiadását és került fel a világhálóra. Átalakulóban vannak olvasási szokásaink, egyre kevesebb nyomtatott lapot veszünk a kezünkbe, inkább az internetes kiadásaikat, oldalaikat böngésszük – írja jegyzetében Fábián Tibor, a Harangszó főszerkesztője.