A Magyarországi Református Egyház körlevélben kéri lelkészeit, hogy gyülekezeteik erejükhöz és lehetőségeikhez mérten támogassák az árvízkárt szenvedett embereket.
Károlyi Gáspár Napokat tartanak Vizsolyban május 29-től 30-ig. A rendezvényt, melynek fővédnöke Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke a Vizsolyi Biblia megjelenésének 420. évfordulóján tartják meg.
A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium május 1-jén búcsúztatta huszonkilenc végzős diákját. Az ünnepségen jelen volt Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, és Dr. Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke.
"A középiskolai tanulmányok befejezése, a ballagás, az érettségi – életetek jelentős mérföldkövei –, éppen Húsvét és Pünkösd közé esnek. Bizonyára sokan lesznek közületek, akik továbbtanulnak, mások munkahelyet keresnek majd, de a gondtalan ifjúkort mindenki számára a felelősséggel, kötelezettségekkel teli felnőtt élet váltja fel. Arról azonban tudnotok kell, hogy minden körülmények között Jézus Krisztushoz tartoztok és jövőtök – hála Istennek – az Ő kezében van!"
Közös Kárpát-medencei református hírhálózat kialakításáról határozott a Generális Konvent Elnöksége január 13-i ülésén. Az egységes Magyar Református Egyház vezetői kibővítenék a Reformátusok Lapját is, amely a határon túli magyar hívők életével az eddiginél nagyobb terjedelemben foglalkozna.
Az egyház küldetéstudata és önértelmezése lesz a rajnai egyház zsinatának fő témája. Németország második legnagyobb tartományi egyháza, amely 2,9 millió tagot számlál vasárnaptól tartja zsinati ülését Bad Neuenahr-ban. A meghívott vendégek nevében Dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke köszönti a zsinat résztvevőit.
Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház
Tisztelt Európa Parlamenti Képviselők!
Súlyosan sérti az egyházi oktatás autonómiáját a tavaly megváltoztatott középiskolai felvételi eljárás rendje