Helyes, hogy megünnepeljük a presbiterek vasárnapját egyházunkban. Tisztelettel emlékezünk azokra az egyháztagjainkra, akik önzetlenül vállalták, hogy idejük, energiájuk egy részét gyülekezetükre, anyaszentegyházunkra áldozzák. Szolgálatot vállaltak, de némi fennköltséggel úgy is fogalmazhatnék, hogy mennyei Gazdánk őrállóvá tette, munkatárssá fogadta őket. Hallatlan megtiszteltetés, hogy az Úristen feladatot bíz rájuk, és az erőt is megadja annak elvégzéséhez.
Rendőrök menekítettek ki három református egyházvezetőt az Országgyűlés keddi alakuló ülése után a Parlament elől.
„Az elkövetkező években is azt kell keresnünk, ami összeköt minket: a szeretetet, a megbecsülést, a tiszteletet” – mondta Áder János köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek rendezett adventi fogadáson.
Istenünk végtelen kegyelme folytán ismét jelentős esemény előtt áll református egyházunk. Törvényünk értelmében megújulnak presbitériumaink, amelyek szerepe nélkülözhetetlen gyülekezeteink és egész egyházunk kormányzásában.
„A keresztyén ember missziói feladata életképes, vonzó közösségi alternatívát mutatni, hogy a környezetünkben élők be tudjanak és akarjanak kapcsolódni közösségeinkbe" – mondta Zsengellér József rektorhelyettes a Reformátusok Szárszói Konferenciájának nyitó napján. Augusztus 24. és 27. között ismét közéleti és társadalmi kérdésekről gondolkodnak a balatonszárszói SDG konferenciaközpontban.
Vállaljuk a presbiteri tisztségre szóló jelölést, mert nem véletlenül kapunk ilyet – erre biztat Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke a presbiterválasztás évében. A dunántúli főgondnokot természetesen a reformációról és az első magyar presbitériumról, valamint a nemrégiben kapott kitüntetéséről és a geszti kastély jövőjéről is megkérdeztük.
Együtt emlékeztek a reformációra Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházai október 30-án és 31-én Budapesten: hálát adtak a reformáció tüzében megtisztított egyházért, sákramentumokért, a nemzeti nyelvű igehirdetésért, Bibliáért és oktatásért is.
Megtartotta éves rendes közgyűlését a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) december 3-án. Egyházunkat Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke képviselte a tanácskozáson.
A keresztyén ember közéleti és az egyházban szolgálatot vállaló tisztségviselők felelősségéről cseréltek eszmét július 3–4-én a Magyar Református Egyház részegyházainak főgondnokai Pápán. A Kárpát-medencei egyházkerületi vezetők Huszár Pál dunántúli főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinata világi elnökének meghívására érkeztek a dunántúli városba, hogy a közös gondolkodás mellett a környéken tett kirándulások keretében egymás jobb megismerésére is sort kerítsenek.
A Zsinat április 22-i ülésén választotta meg az állandó zsinati szakbizottságok tagjait a következő hat évre. A tíz tanácsadó, döntés-előkészítő testület még aznap délután megalakult, vezetőt választott, többségük megkezdte munkáját. Június 10-én ezek elnökeivel és előadóival találkozott a Zsinat Elnöksége, hogy egyeztessenek a következő hat év feladatairól, a bizottságok működési rendjéről.
A rafajnaújfalui református templom felújítására fordítják az idei dunántúli Református Egyházi Napok (REND) záró istentiszteletének perselypénzét – olvasható a Dunántúli Református Egyházkerület honlapján.
A kálvinizmusról tartott előadást Huszár Pál dunántúli főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke Harasztiban. A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház tavaszi konferenciáját április 20-án rendezték meg a szlavóniai faluban.
Egy új év kezdete egyaránt magában hordozza a visszatekintést és a jövőt is. Összeállításunkban Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke és Huszár Pál, az MRE Zsinatának világi elnöke, valamint Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Egyházkerület főgondnoka vet számot az elmúlt esztendővel és mindeközben köszönti 2012-t.
Vajon miként fogadta a 2009. május 22-én létrejött Magyar Református Egyházat az egyes országok többségi társadalma? Hogyan tovább, mi az egység következő lépése? Ezekre és még sok más kérdésre kereste a választ a Csillagpont a Krisztus a jövő! Együtt követjük őt? című kerekasztal-beszélgetése.
Az örömteli esemény jelentősége éppen abban rejlik, hogy az Úristen beleszólt a világ történetébe és valamennyiünk életébe is - Huszár Pál, a Zsinat világi elnökének írása.
Véget ért a XIII. zsinati ciklus hatodik ülése. Lezárult folyamatosan frissülő szöveges közvetítésünk, olvassa el a pénteki történéseket részletesen, időrendben visszafelé haladva.
Gyulafehérváron, az egykori református templomban, az érseki székesegyház Szent Anna kápolnájában kedden felavatták Bethlen Gábor emléktábláját.
„Bethlen Gábor ma sok mindenben kritizálna bennünket, magyar reformátusokat és bizonyára a kritikára rá is szolgálnánk” – véli Huszár Pál főgondnok.
Már a Rajnai Evangélikus Egyház szokásos évi zsinatán, ez év januárjában, Bad Neuenahrban meghívtak a szeptemberi jubileumi zsinati ülésre. Sokunkkal együtt kívánták megünnepelni rajnai protestáns testvéreink a valóban jeles évfordulót – írja beszámolójában Huszár Pál az MRE világi elnöke.
Az idei REND záróistentiszteletén a megtelt sportcsarnokban dr. Huszár Pál főgondnok köszöntötte a gyülekezetet és hívta a közös, örömteli ünneplésre. Steinbach József püspök igehirdetésében az üdvösségről szólva Isten jelenlétét hangsúlyozta, mely által valóság az ember életében, hogy Isten hallja őt, meghallja őt, meghallgatja őt és megsegíti az embert.