Szentendrei Református Egyházközség

Jézus mondja: “…aki én hozzám jön, azt én nem küldöm el”.
(Jn 6,37)

Aktuális

“Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.” (ApCsel 2,44)

Kedves Testvérek!

Az egyház közösség, ahogyan egymással vagyunk, az mindent meghatároz, ezért is jó néha úgy együtt ünnepelni, hogy nem a templomban gyűlünk össze, hanem Isten szabad ege alatt. Szeretettel várunk Benneteket a pünkösdi gyülekezeti napunkra 2024. május 20-án, hétfőn 9-14 óra között a leányfalusi Vadkacsa csónakházba!
Kérjük, a honlapon keresztül (ide kattintva) jelentkezzetek május 13., hétfő 18 óráig, hogy tudjuk, hány főre készítsük az ebédet. (Ha valakinek ételérzékenysége van, kérjük, azt is jelezzétek.) Köszönjük, ha hozzá tudtok járulni az ebédhez süteménnyel, gyümölccsel. A nap költségeit a gyülekezet fedezi, aki ebéd után szeretne evezni, annak díját (10 éves korig 1.000 Ft/fő, 10 év felett 2.000 Ft/fő) a helyszínen kell rendeznie.

Bár a szabadban leszünk, mégis kérjük, hogy az érkezést ne szabadon kezeljétek: szeretnénk együtt lenni, és közösen megélni ezt a napot, ezért 9-9:30 között érjetek oda.
A pontos cím: 2016 Leányfalu, Petőfi sétány 7.

Nyári táboraink

Bibliakörök heti igetanulmányozást segítő kérdései itt olvashatóak.

Óvodánk felvételi részletei itt olvashatók.

Istentiszteleti alkalmaink:
Istentisztelet minden vasárnap 8 és 10 órakor.
Gyermek-istentiszteletet vasárnap 10 órakor.
Minden hónap első vasárnapján a gimnáziumban tartunk csak 10 órakor istentiszteletet – július és augusztus kivételével.
Istentiszteleteink youtube csatornánkon is követhetők.

Bibliaolvasó kalauz és Napi bibliaolvasó vezérfonal


Templomunk belülről

Konfirmációi ünnepség

 

 
A bal oldali menüpontokra kattintva juthat részletes információhoz.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.