A szovjet utódállamokból Németországba áttelepülő zsidókról nyílt fotókiállítás a Külügyminisztériumban. Az ünnepélyes megnyitót március 5-én tartották, amelyre a történelmi felekezetek képviselőit is meghívták.
Június 13-án, a Fejér megyei zsidóság deportálásának emléknapján helybeliek, környékbeliek és elszármazottak emlékeztek azokra, akiket 66 évvel ezelőtt Kápolnásnyékről deportáltak.
A zsidó kultúrától való elszakadás, a naptárak eltérősége és az ünnep lényegének meghatározása is okozta, hogy felekezetek eltérő időpontban ünneplik a húsvétot.
Isaac da Costa holland zsidó költő volt, aki áttért a holland református egyházba. Halála százötvenedik évfordulójára készülve Dr. L. Engelfriet terjedelmes tanulmányban foglalkozik személyiségével és életével.
Megtettem minden tőlem telhetőt. Készültem. Lelkiismeretesen. Leültem, és időt szántam a prédikációra. Legalábbis igyekeztem. Így kezdtem volna a prédikációt tótkomlósi lelkészként, mint vendég igehirdető Magyarbánhegyesen advent első vasárnapján, amikor 1Pt 1,22-25 volt az ige...
Kisvárosi zsidó napokat tartanak Tokajban és környékén október 23. és 25. között, a háromnapos rendezvény a zsidó vallás, kultúra, gasztronómia és életmód szinte valamennyi területét felölelni: előadások, koncertek, irodalmi, valamint gasztronómiai programok várják az érdeklődőket.