A református oktatásról beszélve elsőre mindenkinek a nagyhírű református kollégiumok, aztán az ötvenes évek előtti református iskolahálózat jut az eszébe – sokan vannak még gyülekezeteinkben, akik ilyen iskolába jártak gyerekként, amire nagyon kedves emlékként tekintenek vissza. De vajon hogyan működik a református szakképzés? Erre voltunk kíváncsiak, amikor az egyik szeptemberi péntek reggelén beléptünk a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ kapuján.
Nyári tanszergyűjtésének eredményeként több mint félezer, nehéz körülmények között élő családot támogat a Magyar Református Szeretetszolgálat iskolatáskával és tanszerrel augusztus utolsó napjaiban.
Radírozzuk ki a különbségeket és töltsük meg együtt a rászoruló gyermekek iskolatáskáját! – elnevezéssel indított gyűjtőakciót a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Belmil táskagyártó cég. Augusztus 2. és augusztus 31. között országszerte folyamatosan bővülő helyszíneken lehet leadni a megvásárolt tanszereket a kihelyezett gyűjtődobozokba.
Magyarországon százhetvenhat református általános iskolában ötvenkétezer diák kezdte meg a 2018/2019-es tanévet, köztük az a száznégy tanuló is, akik szeptembertől a Zichyújfalui Református Általános Iskolába járnak.
„Meggyőződésem, hogy az oktatást semmi sem helyettesítheti. Ezzel a gyerekekbe fektetünk, és egyben az országunk jövőjébe is" – véli Harout Selimian, az örmény protestánsok elnöke, az aleppói Bétel református gyülekezet lelkésze az újjáépítésről és az aktuális kihívásokról beszél a német Pro missziói magazinnak adott interjúban, amelyben a magyar reformátusság erkölcsi és anyagi támogatását is megemlíti a napokban indult tanév kapcsán.
Nemzeti nevelés az óvodákban, digitális tananyagok az iskolákban – ezek a címszavai a most induló 2018/19-es tanévnek a református intézményekben. Az új iskolákkal együtt már százhetvenkét településen van református oktatási intézmény. A részletekről Papp Kornéllal, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodájának vezetőjével beszélgettünk.
A Református Pedagógiai Intézet a 2018/2019-as tanév elején is megrendezi a református szakmai tanévnyitó konferenciáját "Az élmény pedagógiája - a pedagógia élménye" címmel.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) nemrég megjelent érzékenyítő mesekönyvének egyik története egy olyan kisfiúról szól, aki orvosnak készül, azonban a család anyagi nehézségei miatt nem tudják megvásárolni az iskolakezdéshez szükséges tanszereket. Ez a helyzet sokaknál nemcsak a képzelet játéka, hanem évről-évre ismétlődő szomorú valóság. Ezért a szervezet idén is elindította a tanévkezdést támogató programját.
Volt, aki azt mondta: nyolcvan százalékig biztos benne, hogy nem lesz református iskola a kispesti Ady Endre Általános Iskolából. A tanárok és a szülők nyolcvan százaléka viszont úgy gondolta, szeretnék, ha egyházi fenntartóhoz kerülne az iskola. Így szeptemberben már református iskolába csöngettek be. Már most több a hittanos gyermekek aránya az első évfolyamban, mint korábban. Az iskola célja sokrétű: szeretnék a gyülekezetüket erősíteni, és azt is szem előtt tartják, hogy az iskolába járó diákok közül kerülhetnek ki a jövő lelkészei, presbiterei is.
Új szakirányú továbbképzési szakok indulnak ősszel a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE). Még jelentkezhet, aki például szaklelkigondozó, üzleti etika vagy magyar mint idegen nyelv szakos pedagógus képzést hallgatna. A KRE hallgatói összlétszáma nyolcezerhez közelít, most több mint kétezer-nyolcszáz elsőéves hallgatót vettek fel a képzéseikre. Balla Péter rektorral beszélgettünk.
„Lássátok meg az új tanév lehetőségeit, Isten irgalmából haladjatok az általa kijelölt cél felé" – buzdított Csomós József tiszáninneni püspök a szeptember 2-i Kárpát-medencei közös református tanévnyitón Miskolcon. Az ünnepségen református pedagógusokat is díjaztak.
A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon meghívására 1997 és 2010 után immár harmadszor tartották Miskolcon a református oktatási intézmények közös tanévnyitóját, immár másodszor Kárpát-medencei körben. Az ünnepségen Papp Kornél, a Zsinati Oktatásügyi Iroda vezetője számolt be a református oktatási rendszer állapotáról.
Az egyházi iskoláknak is meg kell kapniuk minden támogatást ahhoz, hogy oktató és nevelő munkájukat megfelelő körülmények között láthassák el – mondta Soltész Miklós szeptember 2-án. Tavaly decemberben a kormány 24 milliárd forint támogatást adott református oktatási és szociális intézmények építésére, valamint meglévők renoválására.
Több mint százhetven református iskolában és óvodában kezdődik meg a 2017/18-as tanév. A diákok nagy része már ingyen kapja a tankönyvet, de lehet, hogy hamarosan tabletek váltják a papíralapú könyveket. Az már biztos, hogy a református egyház készül a digitális tananyagokkal. Mindezeken túl mégis a legfontosabb, hogy egy egyházi iskola közelebb tudja vinni a diákjait Jézushoz. Papp Kornélt, a Zsinati Hivatal Oktatási Irodájának vezetőjét kérdeztük a részletekről.
Szeptember 1-jén 170 magyarországi református köznevelési intézményben kezdődik el a tanítás. Képviselőik augusztus 27-én közös istentiszteleten kértek áldást a most kezdődő tanévre. A Túrkevén tartott országos református tanévnyitón emellett pedagógusokat tüntettek ki és iskolakezdési támogatást is átadtak.