„Az egyházi egyesületek keretében olyan értelmiségi diskurzus alakulhatott ki, amelyben egymással is vitatkoztak, és amelyben akár a hivatalos politika vagy éppen az egyház véleményével ütköző gondolatok is helyet kaphattak" – hangsúlyozza Földváryné Kiss Réka. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével, a Károli Gáspár Református Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének vezetőjével a szárszói találkozó évfordulója előtt beszélgettünk.
A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom (SDG) május 19-21. között tartotta szokásos tavaszi hétvégéjét Balatonszárszón. Az idei találkozó témája a közösség volt, előadói pedig Angliából, a Scargill közösségi házból érkeztek: a népszerű keresztyén író és felesége, Adrian és Bridget Plass, illetve a scargilli ház igazgatói, Phil és Diane Stone.
Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt két levele volt a Soli Deo Gloria református diákmozgalom március 3-4. között megrendezett huszonharmadik bibliaismereti versenyének témája. A Bibliavasárnaphoz kapcsolódó Kárpát-medencei rendezvényre 28 iskolából 39 (háromfős) csapat érkezett a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonba.
Mintegy negyvenen vettek részt a Soli Deo Gloria Református diákmozgalom által szervezett Tájoló zarándoklaton idén július 25. és augusztus 2. között. Két Református középiskolát – a Baár-Madast és a tatai refit kötötte össze a 120 km-es utunk. A zarándoklat összesen kilenc napig tartott, ebből kettő nap utazás, hat nap gyaloglás, és egy nap pihenés volt.
„Gyúrjál, ecsém!" – hangzott Csomós Józsi szabad fordításában a vasárnapi istentiszteleten a Soli Deo Gloria diákmozgalom (SDG) tavaszi találkozójának vezérigéje: „Te azért fiam, erősödj meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van" (2Tim 2,1).
A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom idén nyáron Tájoló néven zarándokútra hívta a fiatalokat. A Bakony és a Balaton-felvidék mesés tájain barangoltak. Az út Fehérvárcsurgóról indult, és Bakonybélen át Alsóörsre vezetett. A teljesség igénye nélkül álljon itt pár gondolat, részlet egy zarándok feljegyzéseiből.
A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom (SDG) április 17-19. között Balatonszárszón tartotta tavaszi konferenciáját a fenti címmel, amelyre az ország minden részéről érkeztek fiatalok és seniorok. A találkozó üzenetét a Lk 9,24 így fogalmazza meg: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt."
A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom idén is a Bibliavasárnap előtti pénteken és szombaton tartotta bibliaismereti versenyét, melynek ezúttal a budapesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium adott otthont.
A Soli Deo Gloria diákmozgalom tagjai is együtt töltötték a Kárpát-medencei imaéjjelt. Október 10-én este a Lónyay-gimnáziumban találkoztak Budapesten. Élményeikről közös imádságuk és fényképeik vallanak.
A SoliDeoGloria Református Diákmozgalom tovább növelné munkatársai létszámát, a szervezetnek szüksége van egy utazó titkárra.
Harcvonások címmel tartott nyári tábort a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom Seregélyesen. A táborban a lelki harcokhoz szükséges fegyverzetet ismerték meg a résztvevők az Ef 6,13–17 alapján, és élménypedagógiai módszerekkel mélyítették el a hallottakat. Szavakkal is felvértezték magukat – ezekkel mesélik el ők maguk, mi minden történt velük az egy hét alatt.
Ebben az évben a Példabeszédek könyvét ismerték meg mélyebben s dolgozták fel azok a diákok, akik részt vettek az SDG Református Diákmozgalom által szervezett és a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában február 28. és március 1. között megrendezett bibliaismereti versenyen.
„Teológiailag indítom el a konferenciát" – mondta nyitó áhítatában Steinbach József püspök, a MIGeneRÁCIÓ konferencia fővédnöke augusztus 8-án Balatonszárszón, az SDG konferenciaközpontban.