Különleges közösség éli mindennapjait Székelyudvarhely szívében. A II. Rákóczi Ferenc utca épületei közé simulva a Református Diákotthon Alapítvány kollégiuma lassan harminc éve fogadja be a Székelyföld minden szegletéből érkező középiskolásokat. Életre szóló barátságok, szerelmek születése, a tanulás csendes órái, a kamaszkor lázadásai, nagy drámák és még nagyobb nevetések, az egymásról való gondoskodás otthona az intézet, ahol mindezek Isten közelségében történhetnek.
„Ők a mi gyerekeink: nekem otthon van kettő, itt meg 63, számomra ez a természetes” – a XI. Tiszántúli Református Jótékonysági Bálon a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon részére gyűjtenek. A bálra készülve megnéztük, hogyan is telnek a kárpátaljai intézmény hétköznapjai.
Több mint 3 millió forint gyűlt össze a február 5-én megrendezett IX. Református Jótékonysági Bálon, amelyen háromszáznál is többen vettek részt. A bál teljes bevételével idén a Maradéki Magyar Református Óvodát támogatja a Tiszántúli Református Egyházkerület.
Százöt felvidéki magyar fiatal tanul a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnáziumban, de a diákok létszáma évről évre csökken. A tiszántúli egyházkerület idei jótékonysági báljával ezt a magyar nyelvű református középiskolát segíti.
3 millió 600 ezer forint gyűlt össze a február 28-án megrendezett VII. Református Jótékonysági Bálon, amelyen több mint háromszázan vettek részt. A bál teljes bevételével idén az Erdélyben található Kőhalmi Szórványdiákotthont támogatja a Tiszántúli Református Egyházkerület.
Tenni egy lépést, kimondani egy szót. Vannak gyerekek, akiknek ez nem természetes. A VI. Református Jótékonysági Bál teljes bevételét a fogyatékkal élő kárpátaljai magyar gyerekek kapják.
Tenni egy lépést, kimondani egy szót. Vannak gyerekek, akinek ez nem természetes. A VI. Református Jótékonysági Bál teljes bevételét a fogyatékkal élő kárpátaljai magyar gyerekeknek adják.
Február 17-én rendezték meg az V. Református Jótékonysági Bált. A csaknem háromszáz résztvevő és adakozó kétmillió forinttal segítette a szilágysági diákokat pénteken Debrecenben a Kölcsey Központban.
A zilahi Wesselényi Kollégium az egyetlen olyan erdélyi református intézmény, amelynek nincs saját épülete – ezért döntött úgy a tiszántúli egyházkerület elnöksége, hogy az V. Református Jótékonysági Bál teljes bevételével idén a zilahi diákokat támogatja. Ön is részvételével február 17-én, pénteken Debrecenben fél héttől a Kölcsey Központban. Kedvcsinálónak egy kis film a nemes célról.
Újból megrendezik a Református Jótékonysági Bált Debrecenben. A szervező Tiszántúli Református Egyházkerület a Zilahi Református Wesselényi Kollégium javára ajánlja fel a bál bevételét.
Több mint háromszázhatvanan vettek részt a IV. Református Jótékonysági Bálon, amelynek bevételét a bácskossuthfalvi református óvoda javára ajánlotta fel a tiszántúli egyházkerület vezetése.
Az esemény 2011. február 18-án, Debrecenben lesz, a szervező Tiszántúli Református Egyházkerület a délvidéki Napsugár Református Óvoda javára ajánlja fel a bál bevételét.
A pesti gyorssal érkezett Móricz Zsigmond az első református bálra Sztánára, száz esztendővel ezelőtt. A krónika szerint egész este jegyzetelt, majd megírta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című regényét. 1914-ben a kalotaszegi település – azóta már rombadőlt – iskolaépületében báloztak. A báloknak több emberöltő alatt sem múlt el a varázsa. 2010. február 19-én Debrecenben harmadik alkalommal rendeznek jótékonysági bált, iskolák megsegítésére.
A Felvidék magyar lakta területein élő kis gyülekezetek, a felvidéki magyar református szórvány támogatása a célja az idei Budabálnak. A Budapest-Budai Református Egyházközség február 13-án szombaton este hét órától rendezi meg jótékonysági bálját a Szabó Dezső Színházban.
Újból megrendezik a Református Jótékonysági Bált Debrecenben. A szervező Tiszántúli Református Egyházkerület a Rozsnyói Református Alapiskola javára ajánlja fel a bál bevételét, amely a Református Szeretetszolgálat Alma Mater programján keresztül jut majd el a felvidéki iskolához. A III. református bál 2010. február 19-én a Kölcsey Központban lesz.