Megújul a Tebenned bíztunk eleitől fogva című rádióműsor. Az MR1 Kossuth Rádió hullámhosszán szerdánként jelentkező adás a református egyház mindennapjait érintő kérdésekről szól a rádióhallgatókhoz. A műsor készítőit új e-mail címen és új telefonszámon érhetik el szeptember 5-től.
Közös hálaadással emlékeztek meg a Reformátusok Levele 500. számának megjelenése alkalmából a „Tebenned bíztunk eleitől fogva" Református Félóra szerkesztői és hallgatói.
A Kossuth Rádión szerdánként hallható műsor, a Református Félóra honlapján mostantól elérhető az adás írásos változata, egészen 2002-ig visszamenőleg.
A négy evangélium különféleképp írja le a Húsvét eseményeit, a különbözőségekből mégis egységes történet rajzolódik ki. A budapesti teológia nyugalmazott professzora, Bolyki János a Református félóra adásában hasonlította össze a passiótörténet leírásait.
A zsidó kultúrától való elszakadás, a naptárak eltérősége és az ünnep lényegének meghatározása is okozta, hogy felekezetek eltérő időpontban ünneplik a húsvétot.