Nagyobb önállóságot kap a Szeretetszolgálati Iroda és az Oktatási Iroda, január 1-től hatályos az új nyugdíjtörvény, tavasszal folytatódik a választási törvénymódosítás vitája – összegyűjtöttük a novemberi zsinati ülésszak jogszabályokat érintő döntéseit.
Elfogadták az egyházi gazdálkodásról szóló törvény módosítását és harmadik olvasatba utalták az új lelkészi nyugdíjtörvény tervezett szövegét is – több éves törvényalkotói munka érett be a Zsinat tavaszi ülésszakán. Emellett április 19-én arról is döntöttek: külön zsinati vitanapon foglalkoznak majd a választójogi törvényünk koncepcionális kérdéseivel.
A Magyarországi Református Egyház lelkészeinek ellátásáról és nyugdíjintézetéről szóló 2002. évi II. törvény tervezett módosításának előkészületeiről, alapelveiről és annak folyamatáról kaptak tájékoztatást a zsinati tagok május 23-án. Ősszel külön vitanapon ismeretik az új szöveget.
A Zsinat áprilisi ülésszakán több ponton is változtatott az MRE Lelkészeinek ellátásáról és Nyugdíjintézetéről szóló többször módosított 2002. évi II. törvényen, röviden a nyugdíjtörvényen. Így változik az éves nyugdíjemelés szabályozása, illetve megszűnik az a passzus, amely a kötelező nyugdíjkorhatár után lehetővé tette a szolgálat meghosszabbítását.