Tizenhét nevelőszülő tett fogadalmat hálaadó istentisztelet keretében Mátészalkán, és ezzel 172 főre nőtt a nevelőszülők száma a Református Gyermekvédelmi Szolgálatnál.
Október 28-án a két mátészalkai református gyülekezet és a város közös szervezésében 22. alkalommal rendezték meg a reformáció ünnepét.
Május 30-án, vasárnap délelőtt, a mátészalkai Kossuth téri Református Nagytemplomban 60. házassági évfordulójukon, Isten megtartó kegyelméért adott hálát Kovács László és Mező Ida.
„Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az Úrnak! Ez az Úr kapuja: igazak mehetnek be rajta. - Virágvasárnapon harminckilencen konfirmáltak a Mátészalka Kossuth téri Református gyülekezetben.
90. születésnapján a 90. zsoltár szavaival köszöntötte Koncz János örökös tiszteletbeli presbitert Becsei Miklós lelkipásztor, a Mátészalka–Kossuth téri gyülekezet lelkipásztora.
A boldog öregedésről tartott előadást Dr. Imre Sándor, a Zsinat Elnökségének tagja, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, geriáter szakorvos, február 22-én a Mátészalka–Kossuth téri Református Egyházközségben.