Ezüstérmet nyert Sallay András jégtáncos harmincnyolc évvel ezelőtt Regőczy Krisztinával a Lake Placid-ben tartott téli olimpián. A hívő református sportoló azt mondja, annak idején is imádkozott, mielőtt jégre lépett. Sallay András ma is a jégtánc közelében dolgozik: világversenyek reklámjáért és televíziós közvetítésekért felel. Közben ez a negyedik ciklusa presbiterként a budapesti Gyulai Pál utcai református gyülekezetben.
Partneregyházunk, az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) segélyszervezetének vezetője hív imádságra az Amerikai Egyesült Államok déli részét sújtó Harvey hurrikán pusztításának idején.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) Elnöksége arra buzdítja a tagegyházak gyülekezeteit, hogy templomaikban, istentiszteleteiken imádkozzanak magyar hazánk és Európa keresztyénségének megmaradásáért és megújulásáért.
Søren Kierkegaard, a XIX. századi dán filozófus imája.
Az Egyházak Világtanácsa (EVT) idén is arra buzdítja tagegyházait, hogy augusztus 9-én csatlakozzanak a Koreai-félsziget békés újraegyesítéséért kezdeményezett imakampányhoz.
Észak- és Dél-Korea közös imádsága a Koreai-félsziget békés újraegyesítéséért
Virágvasárnap az Egyházak Világtanácsa (EVT) imádságra hívja tagegyházait azokért, akik a közel-keleti háborúkban érintettek, különösen Irakban, Szíriában, Líbiában és Egyiptomban. A böjti imádságos időszakban a reménytelenség helyébe léphet a reménység, és ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy jobban figyeljünk a kisebbségi csoportok sebezhetőségére és arra a veszélyre, amely a régió társadalmi sokszínűségének eltűnésével fenyeget. Olav Fykse Tveit főtitkár március 24-i levelében megszólítja az EVT tagegyházait.
Mennyei Atyánk, aki élet és halál Ura vagy!
Istenünk, jó Atyánk, bevalljuk előtted, hogy félünk. Pedig tudjuk, hogy ez bűn. Ezerszer halljuk, olvassuk, tapasztaljuk sokszor ismételt szavadat: Ne félj, veled vagyok! Azt is tudjuk, hogy ez nem csak bíztatás, ez parancs.
Dicsőítlek, Krisztusom, aki alászálltál a halálba, de legyőzted a halált, feltámadásoddal! Tudom, értem is meghaltál, aki félek a haláltól, az ismeretlentől. Félek itt hagyni szeretteimet. Mi lesz velük? Ki fogja szeretettel kísérni életüket? Ki ad erőt elviselni nekik a gyászt?
Istenünk, amikor ezen a napon leborulunk Fenséged előtt, s számba vesszük, hogy mit tettél értünk, nem győz eléggé hálás lenni a szívünk. Alig tudjuk felsorolni áldásaidat, s be kell vallanunk vétkeinket és mulasztásainkat, pedig el szeretnénk hallgatni, hiszen jobb nem beszélni róluk.