Idén is gyűjtést szervez a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap a határon túli magyar anyanyelvű oktatás megsegítésére. A református iskolák diákjai által gyűjtött adományokat többek között óvodák és iskolák indítására, fenntartására, valamint bibliák ajándékozására fordítják.
A gyötrelmek, nehézségek között megélt örömről és a keresztyének ezzel járó kötelességéről beszélt prédikációjában Szenn Péter horvátországi református püspök a Generális Konvent ülésének záró istentiszteletén a diósgyőri református templomban május 25-én.
Ünnepi zsinaton adnak hálát a határokon átívelő Magyar Református Egyház megalakulásáért jövőre, annak tizedik évfordulóján – erről döntöttek a Generális Konvent tagjai Lillafüreden. Összefoglaljuk, mi történt a Kárpát-medencei református egyházak vezetőinek május 25-i, pénteki ülésén.
A Generális Konvent 2018. május 24-25-i lillafüredi plenáris ülésén az alábbi nyilatkozatot fogadta el.
„Azzal a reménységgel kezdtük el közel tíz éve testvéri, közös utunkat, hogy Isten megőrzi magyar református közösségeinket a Kárpát-medencében, és azzal a hittel, hogy ha van egyetértés köztünk, ha keressük az ő tervét és akaratát, bizonyosak lehetünk az Ő áldásaiban" – Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnoknak a magyar református egységről elmondott gondolataival vette kezdetét a Generális Konvent idei plenáris tanácskozása május 24-én, csütörtökön a lillafüredi Palotaszállóban.
Csütörtökön és pénteken Miskolc-Lillafüreden tartják a Generális Konvent idei közgyűlését a Kárpát-medencei református egyházmegyék és egyházkerületek vezetői.
A Generális Konvent elnöksége – tavalyi döntésének értelmében – 1,8 millió forint értékben támogatja idén a svájci református egyházak segélyszervezetének (HEKS) szíriai ösztöndíjprogramját. A vasárnapi iskolai program után ez a második olyan kezdeményezése a HEKS-nek, amelyhez a magyar református közösség is csatlakozik közel-keleti testvéreink megsegítésére.
Ismét gyűjtést szervez a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap a határon túli magyar anyanyelvű oktatás megsegítésére. A református iskolák diákjai által gyűjtött adományokat többek között óvodák és iskolák indítására, fenntartására, valamint Bibliák ajándékozására fordítják.
A Magyar Református Egyház Közös Zsinatának ünnepi nyilatkozata, melyet 2017. június 24-i debreceni ülésén fogadott el.
A Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottsága az elmúlt évhez hasonlóan az előttünk álló böjti időre idén is közzétette javaslatait.
A Kárpát-medence református iskoláinak tanárai és diákjai 2010 óta minden év végén adománygyűjtést szerveznek. A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap céljaira befolyt összeg rendeltetése, hogy segítséget nyújtson nehéz helyzetben lévő, Magyarország határain kívül működő református oktatási/nevelési intézményeknek, illetve segítse ilyen intézmények elindítását.
A Kárpát-medence református iskoláinak tanárai és diákjai 2010 óta minden év végén adománygyűjtést szerveznek. A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap céljaira befolyt összeg rendeltetése, hogy segítséget nyújtson nehéz helyzetben lévő, Magyarország határain kívül működő református oktatási/nevelési intézményeknek, illetve segítse ilyen intézmények elindítását.
A Kárpát-medencei Református Közoktatási Alapból idén 26 millió forinttal tudják támogatni a határontúli református oktatási intézmények alapítását és működtetését. A Generális Konvent elnökségének döntése szerint 14 milliót egyházkerületenként egy-egy előre meghatározott projektre költenek, a maradék 12 millióra pedig az intézmények pályázhatnak.
„Ne hivatásos tiltakozók legyünk, hanem Jézus Krisztus egyetlen és üdvözítő igazsága mellett tanúskodjunk" – kívánta Szabó István püspök a reformáció jubileumára a magyar reformátusoknak. A Generális Konvent (GK) június 24-25-i budapesti plenáris ülésén a 2017-es ünnepi előkészületek mellett az egység elmúlt évéről, a tervezett új istentiszteleti rendtartásról és a II. Helvét Hitvallás újrafordításáról is szó volt.
Június 24–25-én Budapesten tartotta éves plenáris ülését a Generális Konvent (GK). A tanácskozás első napja ünnepi istentisztelettel fejeződött be, melyen Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke prédikált. A Kálvin téri református templomban Orbán Viktor miniszterelnök is köszönte a Kárpát-medencei református egyházak képviselőit.
A Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete, a Generális Konvent 2015. június 24–25-én Budapesten tartotta évi rendes ülését, melynek zárásakor az alábbi nyilatkozatot teszi közzé:
Már kárpátaljai magyarokat is kivitt az ukrán hadsereg a frontra – derült ki Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök beszámolójából pénteken a Generális Konvent sepsiszentgyörgyi ülésén. Az egyházkerületi vezetőket aktuális örömeikről és gondjaikról kérdeztük. Kárpát-medencei körkép.
Július 9-én és 10-én – a 7. Magyar Református Világtalálkozó – részeként az erdélyi Sepsiszentgyörgyön tartotta éves plenáris ülését a Generális Konvent, a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete.
Tavaly tizenegy és fél milliót gyűjtöttek Kárpát-medencei református oktatási intézmények. A Magyar Református Egyház megduplázta az összeget és hat kárpátaljai, négy szlovákiai, négy erdélyi, öt királyhágómelléki, valamint három szerbiai óvodát és iskolát támogatott belőle. Idén ismét indul az adománygyűjtés.
A jövő évi kiemelkedő egyházi rendezvények, valamint az együttműködés és a részegyházak aktuális kérdései szerepeltek a Generális Konvent (GK) elnökségi ülésének napirendjén, amelyet a Tiszántúli Református Egyházkerület elnökségének meghívására a Református Kollégium jubileumi ünnepségéhez kapcsolódóan tartottak pénteken Debrecenben.