Idén is várja 18-33 év közötti fiatalok jelentkezését a KözösPont fesztiválmisszió. A jelentkezési határidő január 27., a sikeres felvételt követően a Volt, a Strand, az Ördögkatlan, az EFOTT vagy a SZIN fesztiválok valamelyikén vehettek majd részt.
A főváros mellett idén országszerte 32 település több mint 100 helyszínén, 300 programmal, 2000 fellépő közreműködésével ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját március 21. és 25. között. A Bach Mindenkinek Fesztivál fő célja, hogy a klasszikus zenét mindenkihez eljuttassa.
Augusztus 9-13. között zajlott Szovátán „A világ, ami körülvesz" mottóval a III. Válts irányt! IKE Fesztivál, Erdély egyik legrangosabb keresztény ifjúsági rendezvénye.
A 2013-as évben a franciaországi Marseille mellett Kassa is az Európa Kulturális Főváros. Ebből az alkalomból a város területén számos rendezvényt szerveznek meg. Mivel Kassán jelentős számú református él, így a jeles év kapcsán a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetése közösen a Magyar Református Egyház együttműködésével programsorozatot rendez.
Nem lehet nyár református fesztivál nélkül. Idén a Rend-en (Református Egyházi Napok Dunántúl) van a sor. A minden generációnak programot kínáló rendezvény június 29-én nyitja meg kapuit Székesfehérváron.
A Csillagpontig még egy évet kell várni, de a református fiatalnak idén sem kell otthon maradnia, bőven akad ifjúsági tábor, fesztivál, ahol testileg-lelkileg feltöltődhet, barátokra lelhet. Körkép.
Idén harmadik alkalommal tartottak Sárkányünnepet a cigány festészet hatalmas, a világon egyedülálló szabadtéri tárlatának otthont adó Bódvalenkén. A Freskófalu projekthez kötődő kétnapos program célja az volt, hogy rámutassanak a roma művészet, festészet, zene és tánc értékeire.
Április 19. és 22. között megnyitja kapuit a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol idén is több mint 350 programmal, többek között pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, íróportrékkal, koncertekkel és természetesen gyereksarokkal várják az érdeklődőket. A fesztivál kapcsán Kármán Tiborral, az Egy focista naplójából című ifjúsági regény szerzőjével beszélgettünk könyvének bemutatójáról, emberi értékekről, hitről és fociról.
Utcazene fesztivál,könyvvásár, filmklub és könyvbemutató várja az érdeklődőket idén ősszel a Ráday utcában.
Július 1-3. között rendezte meg Szovátán az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület a Válts irányt! fesztivált. Bár ebben a formában először került sor a találkozóra, a szervezők már a folytatáson gondolkodnak.
A július 28. és 31. között Vizsolyba látogatók keresztyén és hagyományőrző programokon vehetnek részt.
Július 1-3. között rendezi meg az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület a Válts irányt! fesztivált. A rendezvény az erdélyi magyar keresztyén fiatalok háromnapos fesztivál jellegű nyári találkozója, amelyet bár ebben a formában először rendeznek meg, az esemény mégsem egészen előzmények nélküli.
A rendezvény az erdélyi magyar keresztyén fiatalok háromnapos fesztivál jellegű nyári találkozója, amelyet idén első ízben szervez meg július elején az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület.
Először a hazai filmfesztiválok történetében négytagú nemzetközi ökumenikus zsűri is értékeli majd a filmeket a szeptemberi Jameson CineFesten, azaz a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.
Október 12-én nyílt meg Moszkvában a Krisztus Üdvözítő Székesegyház melletti konferenciateremben a „Hit és szó” megnevezésű, IV. Nemzetközi Ortodox Sajtófesztivál.
Marian Crişan Morgen című, román-magyar-francia koprodukcióban készült filmjét díjazta a 63. locarnói filmfesztivál ökumenikus zsűrije.
Augusztus 7-én, szombaton a Fejér megyei gyülekezet tempolmában, a koncertsorozat harmadik alkalmán csendülnek fel többek között Bach és Händel művei.
A tíz évvel ezelőtt indult rendezvénysorozat idei alkalma június 19-én délután fél ötkor kezdődik a Margitszigeten az Atlétikai Centrumban.
Az Amerikai Református Egyház Grand Rapids-i Kálvin Kollégiuma lesz az otthona annak a nagy fesztiválnak, amit április közepén tartanak majd 70 író és 2 000 olvasó részvételével, akiket a szépirodalom lelkesít.