Becsüljük meg a béke minden áldását, mert az Isten ajándéka – kérte az őszi zsinati ülésszakot megnyitó beszédében Bogárdi Szabó István püspök. A Zsinat lelkészi elnöke az első világháború befejezésének 100. évfordulóján arra intett: tanuljunk a múlt, így az egyházak világháborús szerepvállalásának hibáiból. A jövőre nézve a püspök szólt a református egyház óvodafejlesztési programjáról, valamint a Reformátusok Lapja megújításáról is.
Már 1914-ben „világháborúként" beszéltek a nagy háborúról. Ez a kifejezés akkoriban elsősorban nem egy, az egész világra kiterjedő háborút jelölt, hanem a háború világtörténeti jelentőségére utaltak vele. 100 évvel az első világháború lezárását követően, a GAW segélyszervezet partneregyházai arról írnak, hogy hogyan befolyásolta egyházuk és országuk életét ez a háború.
A Tiszántúli Református Egyházkerület október végi közgyűlésén nyilatkozatot fogadott el az első világháború befejezésének százéves évfordulója alkalmából, melyet teljes terjedelmében közlünk:
Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) felhívással fordult tagegyházaihoz az első világháború végének századik évfordulója alkalmából. A CEC számos egyházzal közösen emlékezik meg arról, hogy száz éve ért véget az első világháború.
Száz éve ért véget az első világháború, erre emlékeztek koszorúzással, előadásokkal, kiállítással és az Alföld folyóirat tematikus számának bemutatásával a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen október 15-én. A részletekről a rendezvény szervezőjét, Baráth Béla Levente tudományos rektorhelyettest kérdeztük.
Magyarországon is megkondulnak a harangok a Béke napján, szeptember 21-én, pénteken.
Gyűjtőköri napot szervezett a Magyar Nemzeti Levéltár szeptember 15-én a budapesti Bécsi kapu téri épületében, ahol lehetőség volt az otthon őrzött első világháborús magándokumentumok felajánlására és digitalizálására is. Pintér Tamás történésszel, a Nagy Háború Blog szerkesztőjével, a Károli Gáspár Református Egyetem doktori iskolájának hallgatójával beszélgettünk.
Tizenkét hosszú kocsijával zakatol a 2016-os Isonzó Expressz az osztrák és a szlovén Alpok hegyláncai között, hogy közel félezer utasát az első világháború olasz frontjának legvéresebb szakaszára, az Isonzó folyó mentére, ott is a hírhedt doberdói harctér közelébe, a ma Olaszország és Szlovénia határán fekvő Görz városába (Gorizia, Nova Gorica) szállítsa. A tizenhárom órás vonatozás nem telik tétlenül, mert nemcsak a kies alpesi tájban gyönyörködhetnek a szerelvény utasai, hanem történészek és hagyományőrzők előadásait, valamint a Sebő együttesnek és Sebő Ferenc tanítványainak a muzsikáját is hallgathatják az út során.
Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából az Osztrák-Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom katonai együttműködéséről rendeztek kétnapos konferenciát magyar és török történészek részvételével a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE).
A német protestáns egyházakat tömörítő szervezet az erőszakmentesség jegyében augusztus 1-én egyperces néma főhajtásra hívja a keresztyénséget az első világháború borzalmaira emlékezve.
Megemlékezés az első világháború kezdetéről.
Az Európai Egyházak Konferenciájának nyilatkozata az első világháború 100. évfordulójának megemlékezéséről.