Az egyházmegyék lelkészi közössége 2020-ban is olyan, a gyülekezetében hűséggel szolgáló, gyülekezetét megőrző, építő, vele közösséget vállaló lelkipásztort jelölhet a díjra, akinek gyülekezeti lelkészi szolgálati ideje legalább húsz év.
Az egyházmegyék lelkészi közössége 2018-ban is olyan, a gyülekezetében hűséggel szolgáló, gyülekezetét megőrző, építő, vele közösséget vállaló lelkipásztort jelölhet a díjra, akinek gyülekezeti lelkészi szolgálati ideje legalább húsz év.
„Hűségesnek lenni minden körülmények között” – ez a hitvallása Vajs Tibor református lelkipásztornak. A Dobos Károly-díjjal kitüntetett, nagybecskereki születésű lelkész a délszláv háború miatt kényszerült menekülni családjával Szentlászlóról, huszonhetedik éve szolgál Kisbéren és Tárkányban.
A Zsinat november 23-i ülésén átadták a Dobos Károly-, a Kiss Ferenc-, a Juhász Zsófia- és az Imre Sándor-díjakat, melyekkel a gyülekezeti, a diakóniai és az oktatásügyben végzett munkát méltatják.
Az egyházmegyék lelkészi közössége 2017-ben is olyan, a gyülekezetében hűséggel szolgáló, gyülekezetét megőrző, építő, vele közösséget vállaló lelkipásztort jelölhet a díjra, akinek gyülekezeti lelkészi szolgálati ideje legalább húsz év.
Az egyházmegyék lelkészi közössége 2016-ban is olyan, a gyülekezetében hűséggel szolgáló, gyülekezetét megőrző, építő, vele közösséget vállaló lelkipásztort jelölhet a díjra, akinek gyülekezeti lelkészi szolgálati ideje legalább húsz év.