Az USA elnöke, Barack Obama meglátogatta a 91 éves Billy Graham baptista prédikátort, világhírű evangelizátort. A Fehér Ház közleménye szerint a találkozó jó fél óráig tartott.
Az amerikai sajtó az elnöki család húsvétjára is ráirányította a közfigyelmet. Idén egy dél-kelet washingtoni templomba ment az Obama család húsvéti istentiszteltre.
Az amerikai elnök nemrég létrehozta a Hit Tanácsát, melynek feladata, hogy minden fontos nemzeti és nemzetközi ügyben ajánlásokat fogalmazzon meg Obama elnök részére.
Azok, akik Obama elnökké választásában nagy százalékban keresztyénként támogatták őt, egyre elégedetlenebbek az új elnökkel – a Barna Csoport nevű keresztyén közvéleménykutató cég legfrissebb felmérése szerint.
Két évtizeddel ezelőtt romániaiak tízezrei fogtak össze és álltak ki határozottan a szabadság és az egyenlőség mellett - áll Barack Obama üzenetében, amelyet a temesvári forradalom évfordulója alkalmából küldött Tőkés Lászlónak.
John F. Kennedy volt amerikai elnök legfiatalabb öccse augusztus 26-án 77 éves korában hunyt el agydaganatban Massachusetts-i otthonában. Temetési szertartására szombaton Bostonban került sor, amelyen többek között beszédet mondott Barack Obama amerikai elnök is.