Sajtos Szilárd főhadnagy, református tábori lelkész a Magyar Honvédség Afganisztánban tevékenykedő Tartományi Újjáépítési Csoportja (PRT) kötelékében fog szolgálni a következő időszakban.
Több közös segélyezésen vannak már túl a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat lelkipásztorai és a Magyar Honvédség CIMIC (civil - katonai kapcsolatok) szakemberei.
Szülőfalujában, Alacskán a református egyház gyászszertartása szerint kísérték utolsó útjára Pappné Ábrahám Juditot, az Afganisztánban hősi halált halt magyar katonát.
Azoknak az orvosoknak, akiket a hét végén Afganisztán észak-keleti részén megöltek, azért kellett meghalniuk, mert keresztyének voltak – jelentette ki Rino Fisichella kúriai érsek. A nyolc áldozat mind nyugati orvos volt. Hillary Clinton, az Egyesült Államok külügyminisztere szándékosan brutális erőszakról beszélt az eset kapcsán.
A Német Protestáns Egyház, az EKD elnök-püspöke, Margot Käßmann és a Rajnai Protestáns Egyház elöljárója, Nikolaus Schneider kritikusan nyilatkozott a német haderő egységeinek afganisztáni jelenlétéről.
Harmincöt brémai protestáns lelkész írta alá azt a nyilatkozatot, amiben követelik a német hadsereg katonáinak kivonását Afganisztánból. Nyilatkozatukkal támogatják a brémai békefórum hasonló követelését…