Elfogadták az új református énekeskönyvet, folytatódik az oktatási stratégia megvalósítása, tervezik az egyházi bíráskodás átalakítását – minderről egyházunk XIV. zsinati ciklusának 14. ülésszakán döntöttek, ahol átadták a közegyházi alapítású díjakat is.
Meghosszabbították a Bethesda Gyermekkórház és a Református Pedagógiai Intézet vezetőjének megbízását, bemutatták a készülő énekeskönyv eddig összegyűjtött énekanyagát, elfogadták azt a küldetésnyilatkozatot, ami alapján oktatási intézményeink végzik majd a munkájukat, január 1-jén pedig életbe lép az új nyugdíjtörvény – összegyűjtöttük az őszi zsinati ülésszak minden határozatát.
Módosította a gazdálkodásról szóló törvényt, jóváhagyta a készülő énekeskönyv szerkezetét és határozott az idei év díjazottjairól is egyházunk legfőbb döntéshozó testülete a XIV. zsinati ciklus 11. ülésszakán. Összefoglalónk a Zsinat csütörtöki üléséről.
Jóváhagyták az állammal kötött megállapodást, szabad utat engedtek a nevelőszülői hálózat bővülésének, átadták a tavasszal odaítélt kitüntetéseket, valamint bemutatták a készülő gyülekezeti énekeskönyv eddigi legbővebb próbakiadványát. Összefoglaló a november 22-23-i zsinati ülésszak eseményeiről.
Országos lelkipásztori intézetet hoztak létre, valamint odaítélték a pedagógiai, szeretetszolgálati és a lelkészi díjakat a Zsinat május 23-i ülésén. Emellett a ciklus hetedik ülésszakán törvénymódosításokról tárgyaltak és hálát adtak jubiláló társadalmi misszióinkért.
Elfogadta a Második Helvét Hitvallás megújított magyar fordítását, a fogyatékkal élők befogadásáról nyilatkozott, csatlakozott a Reformáció gyermekei kezdeményezéshez, valamint döntött a jövő évi Csillagpont helyszínéről és időpontjáról a Magyarországi Református Egyház Zsinata. Emellett örvénymódosításokat tárgyaltak, díjakat adtak át és beszámolókat hallgattak meg a testület őszi ülésszakán november 16-17-én, Budapesten.
Választással, törvénymódosítással, beszámolókkal és díjak odaítélésével telt a Zsinat május 11-i, egynaposra sikeredett ülésszaka. Összefoglaló.
Budapesti cigány szakkollégium alapításáról döntöttek, pályázati irodát hoznak létre, változik a közegyházi intézmények és sajtóorgánumok vezetőinek választása – többek között erről is döntöttek a XIV. zsinati ciklus 3. ülésszakán. A november 18-19-i tanácskozáson díjakat adtak át, méltatták a börtönlelkészi szolgálatot, s téma volt a hittanoktatás helyzete, valamint a múltfeltárás folyamata is. Összefoglaló.
Ezzel a két szóval lehet summázni a Zsinat őszi ülésszakának második napját. November 15-én az MRE által alapított díjakat adták át a Zsinat Székházban, valamint 5 évre meghosszabbították tisztségében Velkey Györgyöt, az MRE-Betehesda-kórház igazgatóját. A testület döntött az egyházi bíráskodásról szóló törvény új koncepciójáról és megszavazta a választási törvény módosításait is.
Majd tizenkét órásra nyúlt a Magyarországi Református Egyház Zsinata XIII. zsinati ciklusának első ülésnapja november 14-én. A testület egyebek mellett elfogadta az új gazdálkodási törvényt, változtatott a választási törvényen és új zsinati tagot is választott. A megnyitóbeszédben szerepelt a Budapest-Szabadság téri gyülekezet Hazatérés Templomában zajlott szoboravatás.
Bár a védekezés neheze lezajlott, még nincs vége a rekordméretű árvíznek. A Szeretetszolgálat felméri, hogy az árhullám levonulásával hol van még szükség segítségre. A védekezés folyamata alatt folyamatosan frissítettük cikkünket, most elolvashatja minden árvízi hírünket egy helyen.
Átadták a zsinati alapítású díjakat és számos beszámolót hallgattak meg a bizottságokban folyó munkáról a XIII. zsinati ciklus 11. ülésének utolsó, pénteki napján.
Része lett egyházunknak a koreai gyülekezet, készül a Jövőkép-bizottság cselekvési terve. Az MRE Zsinata november 15-én elfogadta a Heidelbergi Káté új fordítású szövegét, hozzájárult a Kárpát-medencei közös Zsinat összehívásához valamint foglalkozott a lelkészek válásával is az ülésszak második napján.
A Zsinat elé került témák sokasága miatt ezúttal három naposra hirdették meg a tanácskozást. Szerda délután a különböző egyházi törvénymódosítások voltak napirenden, de az első napon tett esküt Kádár Ferenc, a Zsinati Bíróság új tagja is.
Az idén négyszázéves dunántúli egyházkerület adott otthont a Generális Konvent plenáris ülésének június 19-20-án. A szombathelyi tanácskozáson a Kárpát-medencei egy egység működtetésének teendői mellett nagyobb horderejű témák is szerepeltek. Körmenden pedig istentisztelettel ünnepelték a dunántúli évfordulót. Összefoglaló.
Napirend előtti felszólalások, termékeny vita a lelkészek jogállásáról és döntés a Heidebergi Káté szövegéről. Zárójel nélkül marad a nyolcvanadik kérdés-felelet vitatott mondata. Így lehet röviden összefoglalni azt, mi történt a XIII. zsinat 10. ülésének csütörtöki napján.
„Jó volt magyarnak lenni, jó volt reformátusnak lenni" – mondta Böszörményi Gergely a IX. Református Zenei Fesztiválról. Varga János Projekt, Kelemen Kvartett, After Crying. Összefoglalónk az utolsó nap zenei programjairól.
Szeretethíd, fülbe mászó katonazene, hömpölygő fáklyásmenet – a kilencedik Református Zenei Fesztivál első napjának összefoglalója.