A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezésre kerül a Székesfehérvári Református Napok programsorozat október 8. és 10. között.
Vámosújfalu észak-magyarországi község, néhány kilométerre Sárospataktól, vasárnap délelőtt tíz órától innen közvetíti az istentiszteletet a Magyar Rádió.
Hálaadó istentiszteletet és a faluból elszámazottak találkozóját tartják szeptember 25-én a mezőföldi gyülekezetben. Steinbach József püspök hirdet igét.
Csütörtöktől szombatig (szeptember 30.–október 2.), délutánonként várják az érdeklődőket a Budapest XV. kerületi református gyülekezetbe.
A novemberi Bethlen-megemlékezés előkészítése szerepel többek között a Magyar Református Egyház vezetőinek tanácskozásán.
A Lábatlani Református Egyházközség és a Gerenday Közösségi Ház szeretettel várja az érdeklődőket a „Kálvin János emlékezete ” című vándorkiálítás zárónapjának szeptember 17-én tartandó rendezvényére.
A református templomban minden hétköznap délután a bibliai példán keresztül arról lesz szó, hogy hogyan változott meg Péter Jézus mellett.
Már a Rajnai Evangélikus Egyház szokásos évi zsinatán, ez év januárjában, Bad Neuenahrban meghívtak a szeptemberi jubileumi zsinati ülésre. Sokunkkal együtt kívánták megünnepelni rajnai protestáns testvéreink a valóban jeles évfordulót – írja beszámolójában Huszár Pál az MRE világi elnöke.
A Kistarcsai Református Egyházközség Gyülekezeti Napján mutatják be Webber: József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaljét 65 gyülekezeti tag előadásában.
"Nem vagyunk nagy gyülekezet, de képesek vagyunk a megújulásra" – fogalmazott Darányiné Csonka Valéria lelkipásztor augusztus 22-én, amikor Kálvin Jánosról elnevezett utcát avattak Lábatlanon. A gyülekezet és a város szervezésében múlt vasárnap megnyílt a Kálvin János emlékezete című kiállítás, és felavatták a Kálvint ábrázoló emléktáblát is.
A Budapest-Csillaghegyi és a Cegléd-Felszegi református gyülekezetek presbitereinek, szolgálóinak küldöttsége találkozott június 19-én a Cegléd-Felszegen. A találkozó célja, a testvéri együttléten túl, egymás szolgálatának megismerése és a tapasztalatcsere volt.
Második évben szervezett a Budapest–Csillaghegyi Református Egyházközség gyülekezeti hétvégét Monoszlón, a helyi református gyülekezet erdei iskolájában.
Két rangos eseménynek adott otthont július 24-én, szombaton Alsóörs gyönyörű református műemléktemploma: ezen a napon nyílt meg a nagyszerű fotóművész, Kovács Endre Hit és látás című fotókiállítása, és ezen az estén a résztvevők élvezhették – mint már oly sokszor – a Magyar Állami Operaház kitűnő szólócsellistája, Kiss-Domonkos Judit koncertjét.
A Lábatlani Református Egyházközség szeretettel várja az érdeklődőket a Kálvin emlékévek keretében szervezett ünnepi rendezvényére, melyet augusztus 22-én vasárnap tartanak.
Hamarosan elérkezik augusztus hónapja, amely a Sárospataki Református Egyházközség életében már egyet jelent a nyári művészeti fesztiválok hónapjával.
A Nagyecsedi gyülekezet immár hatodik alkalommal lehetett együtt a "határon túli" Magyarkeceli gyülekezet tagjaival, akik Vicsai Ferenc nagytiszteletű úr vezetésével érkeztek a szabolcsi településre.
A Ságvári Református Gyülekezet a Kálvin-évekhez kapcsolódva a reformátor 501. születésnapján tartott – bizonyos elemeiben rendhagyó – megemlékezést.
A Tiszafüredi Református Egyházközség ifjúságának huszonegy tagja július 4. és 10. között Horváth István presbiter kíséretével, Szűcs M. Sándor református tanító vezetésével az erdélyi Szilágygörcsönben végeztek szeretet munkát.
A Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye július 5. és 10. között Békésen Református Ifjúsági Konferenciát szervezett a gyülekezeteiből érkező 53 konfirmált ifja számára. A konferencia központi üzenete az volt, hogy a boldog és békességgel teljes élet titka az, ha az emberi lélek Istenre talál.
A Rákóczi-terem nevet kapta a Budapest–Rákoscsabai Református Egyházközség gyülekezeti terme, melyet július 11-én Simonfi Sándor, a Budapest–Északi Református Egyházmegye esperese szentelt fel.