A REND 2010 egyik legfontosabb célkitűzése, hogy nyisson az emberek felé. Nem elzárt környezetben, hanem a nyílt terepen - a pápai Várkertben - nem befelé fordulva, hanem nyitva az emberek felé. Ez a nyitás látszott már az első napon is.
Grand Rapids Református Nagytemplomában tartott vasárnapi istentisztelet mély benyomást tett a REV küldötteire. Az ünnepi alkalmon számos, az Egyesülő Nagygyűlésre delegált afrikai református vett részt. Az igei szolgálatot Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának elnöke végezte.
A kiadvány július-augusztus-szeptember hónapokra tartalmaz igetanulmányokat, prédikációvázlatokat vasárnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt kazuális szolgálatokhoz, nyári ifjúsági munkához és a tanévnyitó istentisztelethez.
Háromezren ünnepelték vasárnap az új református világszervezet létrejöttét, az istentiszteleten a gyermekek is szerepet kaptak.
A nagygyűlés hivatalos honlapján keresztül minden érdeklődő részese lehet az istentiszteleteknek.
A Pápai Református Teológiai Akadémia kibocsátó, évzáró istentiszteletével veszi kezdetét a Református Egyházi Napok Dunántúl 2010-es rendezvénye.
„Krisztus a jövő, együtt követjük Őt” – szól ma is május 22., a református egység napjának üzenete, mely immár egy esztendeje a Kárpát-medencében és a világszerte szétszórtságban élő magyar reformátusság összetartozását jelképezi.
A Fidesz és a KDNP képviselőinek részvételével ökumenikus istentiszteletet tartottak péntek délelőtt a Budapest-Németajkú református gyülekezetben, amelyen Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke és Böjte Csaba szerzetes szolgált.
Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Festum Varadinum ünnepségsorozatot április 25. és május 2. között Nagyváradon. A Kárpát-medence egyik kiemelkedő kulturális eseménye vasárnap ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét a várad-újvárosi református templomban, ahol Bölcskei Gusztáv püspök hirdeti az igét.
Az amerikai sajtó az elnöki család húsvétjára is ráirányította a közfigyelmet. Idén egy dél-kelet washingtoni templomba ment az Obama család húsvéti istentiszteltre.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilikában arról beszélt: hivatása van az emberiségnek, ez a hivatás pedig abban áll, hogy Istent keresse, viszontszeresse, és odaadással, elszántsággal szeresse a többi embert is.
Húsvét ünnepén az Isten olyan életjelet adott magáról, amely gyökeresen változtatta meg azok életét, akik felismerték őt, akik felismerték, hogy nem vagyunk magunkra hagyatottak – mondta Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét vasárnapi igehirdetésében, a debreceni Református Nagytemplomban.
"A fiatalok gyülekezetekbe való beilleszkedésének az egyik legnagyobb akadálya a vasárnapi istentisztelet. Nem értik ezt a nyelvet, unalmasnak tartják a liturgiát és nem találják a helyüket a gyülekezetekben”– derül ki egy 28 ezer fiatal véleményét összegző felmérésből. Mégis, hogyan integrálhatóak a gyülekezetekbe a tizenévesek? Van gyülekezeti élet a konfirmáció után?
Nagyvárosi istentisztelet: idős hölgy kezében mikrofon, előénekléssel vezeti a körülbelül 30 fős kórust és a mintegy 1000 fős gyülekezetet.Ha először csinálná, akkor is profinak tűnne, annyira a vérében a dallam, a ritmus. De nem is ez a legfontosabb, hiszen Istent dicséri, Ő van a középpontban.
Átadják vasárnap a Zsadányi Református Egyházközség fenntartásában működő Családok Átmeneti Otthonát. Február 7-én délután három órától az ünnepi istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet igét.
A budai gyülekezet első valódi ifjúsági házicsportjának tagjai lesznek a vendégei annak az úrvacsorás istentiszteletnek, amely február 7-én, vasárnap tíz órakor kezdődik a budai református templomban. Igét hírdet Szarka Miklós, aki szintén tagja, majd később vezetője is volt a csoportnak, ma pedig a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat vezető lelkipásztora.
"Nagy lelki örökség számunkra az, hogy egy olyan templomnak a falai között hallgathatjuk hétről- hétre Isten ígéjét, ahol akár az életüket is készek lettek volna feláldozni azok a küldöttek és azok a hívek, akik a szabad vallásgyakorlatuk mellett küzdöttek és tiltakoztak a Pátens ellen.
Félelmetes aktualitással bírnak a 150 évvel ezelőtt események – mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök a protestáns pátens elleni tiltakozás 150. évfordulóján tartott ünnepi istentiszteleten a Debreceni Kistemplomban. A püspök szerint a pátens nemcsak egy gyülekezetnek, hanem az egész Kárpát-medencei reformátusságnak az ügye. 1860-ban hatezren tiltakoztak a pátens ellen Debrecenben.
A Skóciára január elején lezúdult hatalmas hótömeg miatt sok gyülekezetben nem jutottak el az egyháztagok a templomba. De a helyi tv-, és rádióadókat bekapcsolva, mégis részesei lettek az istentiszteletnek.
Négyezer hívő vett részt a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban január 6-án, a karácsonyi vigília szent liturgiáján, amelyet idén először Kirill orosz ortodox pátriárka vezetett. A szertartást megelőzően közzétett üzenetében hangsúlyozta Karácsony jelentőségét a lelki újjászületés szempontjából.