Gyűjtést kezdeményezett az Ercsi Református Egyházközség a beregszászi és nagyszőlősi kórházak gyermekosztályainak támogatására, amelyhez már határon túlról is csatlakoztak érdeklődők. Darvas-Tanácsné Novák Eszter lelkipásztort kérdeztük az akcióról.

A kaposvári gyülekezetben és a csurgói református gimnáziumban is hagyomány, hogy kárpátaljai rászoruló családoknak vigyenek karácsonyi ajándékot. Nem volt ez másképp idén sem.

Megérkezett az öt kamionnyi magyar segélyszállítmány Kárpátaljára, illetve a Kárpátokon túlra. Ötvenhat tonnányi, 32 millió forint értékű segélyszállítmány indult útjára kedden Budapestről Ukrajnába, a karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács koordinálásában.

Német, svájci, osztrák és amerikai egyházak és segélyszervezetek tanácskoztak Beregszászon a kárpátaljai reformátusok szolgálatának támogatásáról. Az egyeztetésen az Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) is képviseltette magát.

Július végén a munkácsi és a nagyszőlősi kórházba látogatott el a Magyar Református Szeretetszolgálat 1,5 millió forint értékű adományával Pál Sándor kuratóriumi elnök.

Gyógyászati segédeszközöket, felnőtt pelenkákat, baba tápszereket, ruhákat, iskolatáskákat, újságokat, tisztálkodási szereket tartalmazott az az adomány, melyet július 19-én adott át Kárpátalján a Magyar Református Szeretetszolgálat.

A kárpátaljai jégkár után már gyorssegélyt adományozott a térségben a Magyar Református Szeretetszolgálat, kedden pedig újabb támogatást vitt a rászorulóknak, ezúttal 1,5 millió forint értékben.

Kárpátalja magyarságának és egész lakosságának éreznie kell, hogy a magyar kormány a migránsválság ellenére sem feledkezett meg róla, és folytatja, sőt bővíti a térségben élőknek nyújtott sokrétű támogatást – jelentette ki Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára május 26-án Beregszászon.

A magyar kormányzat felkérésére május 20-án Velkey György vezetésével szakértői küldöttség mérte fel annak lehetőségét, hogy hogyan lehetne javítani a kárpátaljai magyar emberek egészségügyi ellátását.

Térképre bökéssel indult az a testvérgyülekezeti kapcsolat, amely mára már segítő együttműködéssé nőtte ki magát. A szegedi Honvéd téri református gyülekezet és a felvidéki Somorja reformátusai ma már közös erővel segítenek Kárpátalján. Pedig csak egy ebédnek indult a kapcsolatuk.