Az orosz nemzeti díj, az Év Embere vallási kategóriájában idén Kirill pátriárka nyerte el a zsűri döntését és a szavazatok többségét. Az indoklás szerint azért, mert folyamatosan azon fáradozik, hogy Oroszország spirituális újjászületése megtörténjék…
Az északi-tengeri kikötőkben karácsony táján megforduló tengerészeket igazi meglepetés éri: a tengerészeti misszió vezetője és munkatársai a fedélzetről a szárazföldre lépőket karácsonyi ajándékcsomaggal lepik meg…
A katolikus egyházfő legutóbbi általános audienciáján diplomaták, főpapok és vendégek előtt figyelmeztetett arra, hogy vannak országok, ahol a politika vét az emberi méltóság ellen, pedig nem ez a feladata, hanem éppenséggel az emberi méltóság védelmezése…
Joseph Mitsuaki Takami, Nagaszaki érseke az UcaNews ázsiai katolikus hírügynökségnek adott nyilatkozatában megállapította: Az ország jelenlegi fegyveres erői bőven megfelelnek annak a feladatuknak, hogy megvédjék Japánt egy esetleges külső támadástól.
Néhány köztiszteletben álló fővárosi pap adott be korábban kérelmet a Szent Szinódushoz, amelyben a Juliánus naptárhoz való visszatérést javasolták. A Szinódus azonban nem fogja napirendre tűzni a beadvány tárgyalását és nem foglalkozik a naptár kérdésével – jelentette be Neofit ruszenszki metropolita.
Németország mindkét nagy egyháza, a katolikus és a protestáns egyház képviselői és vezetői is keményen bírálták a változatlanul nagy mennyiségű német fegyverexportot. A kormányzati koalíció elsődlegesnek a fegyverexportot tartja, és elhanyagolja a béke-, és fejlesztéspolitikai szempontokat.
Az északi-tengeri kikötőkben karácsony táján megforduló tengerészeket igazi meglepetés éri: a tengerészeti misszió vezetője és munkatársai a fedélzetről a szárazföldre lépőket karácsonyi ajándékcsomaggal lepik meg…
Jelenleg az USA-ban nagy szenzációnak számít az új digitális Biblia, ami a bibliaolvasási szokások változását, valóságos bibliaolvasási forradalmat hoz magával. A Glo nevű program a klikkelős-digitális generációnak szól…
A történelmi nevezetességű holland városban, a dordrechti kánonok (1618-1619) szülővárosában 2010-ben össz-nemzeti protestáns zsinatot terveznek.
Egyházi vezetők, a kultúra és a tudomány vezető személyiségei is aláírták azt a felhívást, amiben a koppenhágai klímacsúcsra készülő Angela Merkel kancellárasszonytól kérik: vesse latba tekintélyét és befolyását a dán fővárosban, hogy sikerüljön fair, hatékony és jogilag is mindenki számára egyértelműen értelmezhető klímaegyezményt tető alá hozni.
Desmond Tutu dél-afrikai anglikán érsek vasárnap délelőtt a koppenhágai városháza előtt felállított hatalmas színpadon adta át Yvo de Boernak, az ENSZ klímavédelmi biztosának azt a felhívást, amit 512.894 személy írt alá, s ebben hangsúlyozzák: Csak ez az egy világunk van, nincs több! Vigyázzunk rá!