Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár meghívására a cigányság felemeléséért végzett egyházi szolgálatról folytattak megbeszélést.
Debrecenben az egyetemi templomban nyílt meg a Kontrasztkiállítás. A református egyház és a rendőrség összefogásában, valamint számos más szervezet támogatásával létrejött tárlatot szeptember 1-jén nyitották meg. A megdöbbentő erejű multimédiás ifjúság- és családvédelmi kiállítását Kisvárdán több mint hatezer ember tekintette meg.
Miskolcon, a Kossuth utcai református templomban nyitották meg idén a Kárpát-medencei református közoktatási intézmények a tanévet. Az ünnepségen közel százötven intézmény képviseltette magát a dunántúli Csurgótól a kárpátaljai Nagyberegig, a felvidéki Rimaszombattól az erdélyi Székelyudvarhelyig.
Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára Bölcskei Gusztávot, Erdő Pétert, Ittzés Jánost és Feldmájer Pétert fogadta.
A 450 éves Lévay Gimnázium ad otthont szombat délelőtt az Magyar Református Egyház közoktatási intézményei közös tanévnyitó ünnepségének. Az istentiszteleten Csomós József püspök hirdet igét, köszöntőt mond Bölcskei Gusztáv a Zsinat lelkészi elnöke, Szászfalvi László államtitkár, a tanévnyitó beszédet pedig a Székelyudvarhelyi Református Kollégium igazgatója, Tőkés Zsolt tartja.
„Első királyunk tisztában volt vele, hogy tudatos döntése, amellyel a magyarságot integrálta az európai keresztyén népek közösségébe, következményekkel jár. Ezek a következmények jelentek meg az általa hozott törvényekben, a beilleszkedést és a megmaradást segítő döntésekben, egy nemzet közösségtudatának megszilárdításában” – fogalmazott Bölcskei Gusztáv református püspök az augusztus 20-i állami ünnep előestéjén tartott ökumenikus istentiszteleten.
A református püspök mellszobrát vasárnap avatták fel a Bihar megyei Hegyközkovácsiban. Az ünnepi istentiszteleten Bölcskei Gusztáv püspök hirdette az igét.
Hogyan tudja a világ reformátussága beteljesíteni az egység és a közösség megélését, és a magyar reformátusok hogyan tudnak élni a kínálkozó lehetőségekkel? – ez a kérdés a nemrég véget ért Grand Rapids-i nagygyűlés után. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke úgy véli, mindezt nagyban befolyásolja, hogy mennyire vesszük komolyan az egy közösséghez való tartozást.
Véget ért az immár 230 egyház 80 millió tagját képviselő Református Egyházak Világközösségének alakuló nagygyűlése. Az elmúlt tíz napban folyamatosan beszámoltunk az eseményekről, amelyek az új református világszervezet létrejöttét kísérték. Az alábbi összeállításban a magyar delegáció egy-egy tagjának benyomását közöljük, és ezzel veszünk búcsút a Nagy-tavak vidékétől.
Európa nem delegált sem laikust, sem fiatalt a Református Egyházak Világközösségének vezetőtestületébe. A választásokkal és a Grand Rapids-i találkozóval kapcsolatban Ódor Balázs külügyi irodavezetőt, a Végrehajtó Bizottság most leköszönő tagját kérdeztük.
Magyar idő szerint este tizenegy után lezárultak a választások Grand Rapidsben. A Református Egyházak Világközösségének új elnöke Dr. Jerry Pillay, a Dél-Afrikai Egyesülő Presbiteriánus Egyház főtitkára lett.
A nagygyűlés a világközösséget alkotó helyi közösségek, azaz a tagegyházak delegáltjainak lelki és istentiszteleti közössége, amely egyben értékeli az eddigi közös szolgálatot világban és irányt szab az elkövetkező hét évre. Éppen ezért fontos mozzanat a választás is. Nem mindegy, ki kerül a vezetőtestületekbe, az Elnökségbe és a Végrehajtó Bizottságba. A helyzet a korábbiakhoz képest azonban radikálisan megváltozott.
Bölcskei Gusztáv a református világcsalád Grand Rapids-i nagygyűlése, Steinbach József dunántúli püspök egyházkerülete legnagyobb rendezvénye miatt kevésbé tudja figyelni a most zajló futball-világbajnokság első felét, de mindkettejüket foglalkoztatja az esemény. A dél-afrikai torna kapcsán Bölcskei Gusztáv beszélt a góljaik után imádkozó futballistákról, Steinbach József pedig arról is szólt, milyen szerepet játszik az ő életében a sport.
„Trianon legnegatívabb hatása az lett, hogy a magyar társadalom nagy része beletörődött abba, hogy mi nem tartozunk egy közösséghez a határon túliakkal. Nem érezzük, hogy közösséget alkotunk" – mondta Bölcskei Gusztáv püspök a Confessiónak adott interjújában.
A június 6-i egyházi műsorában egyebek mellett a Generális Konvent komáromi üléséről hangzik el beszámoló.
A Trianon utáni első zsinati ülésen elhangzott drámai mondatok felidézésével, a Generális Konventnek a kilencvenedik évfordulóra kiadott nyilatkozatával, a Nemzeti Összetartozás Napjáról, valamint a kettős állampolgársághoz jutás könnyítését üdvözlő határozattal emlékezett ünnepélyesen a történelmi Magyarország létezését megszüntető békeszerződésről a Magyarországi Református Egyház Zsinata pénteken.
Pénteken véget ért a XIII. zsinati ciklus ötödik ülése, a trianoni békeszerződésről való megemlékezés volt a záró momentum.
A XIII. zsinati ciklus ötödik ülésszakát Bölcskei Gusztáv lelkészi elnök nyitotta meg. Beszédét az egyidejűség fogalma köré építette, annak alkalmából, hogy júniusban a világ nyolcvanmillió református keresztyéne egy szervezetbe tömörül, míg a Kárpát-medence reformátussága tavaly május 22-én ezt az újraegyesülést már megtette.
Hálaadó megemlékezést tartottak a Református Börtönmisszió húszéves és a Börtönlelkészi Szolgálat tízéves munkájáról június 1-jén Budapesten.
A Generális Konvent komáromi ülésének délutáni témái között szerepelt a Liturgiai Bizottság kiadványa az istentisztelet alapjairól, beszámoló hangzott el a Kárpát-medencei közös lap előkészületeiről, és elfogadták a Bibliaolvasó vezérfonal nevesített vasárnapjait.