Tíz év után újból Budapesten tartotta kihelyezett vezetőségi ülését a Németországi Protestáns Egyház (EKD) által alapított segélyszervezet október 20. és 22. között. A Partnerhilfén keresztül osztrák és német lelkészei támogatják jövedelmükből a közép- és kelet-európai kollegáikat. A szervezet vezetői a Magyarországi Református Egyház, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselőivel folytatott megbeszélések alapján döntenek majd a magyarországi támogatás jövőbeli sorsáról.
„Miben bízol?" – ez az igei mottója a 2019. június 19. és 23. között Dortmundba meghirdetett Kirchentagnak. Néhány fontos információt gyűjtött össze a jelentkezéssel és a részvétellel kapcsolatban a Magyarországi Evangélikus Egyház külügyi irodája.
A menekültek világnapja alkalmából nyilatkozatot adott ki a Rajnai Egyház elnöke, Manfred Rekowski, aki egyben a Németországi Protestáns Egyház (EKD) zsinata menekültügyi bizottságának vezetője.
A német protestánsok történelmi jelentőségű találkozó keretében szerveztek ökumenikus istentiszteletet Berlinben, ahol kopt, szír, örmény és indiai ortodox egyházvezetőkkel együtt imádkoztak a közel-keleti békéért.
Az EKD és a német Katolikus Püspökkari Konferencia ökumenikus nyilatkozatban kötelezte el magát az európai projekt mellett a Római Szerződések aláírásának 60. évfordulója alkalmából.
A Németországi Protestáns Egyház (EKD) nemrégiben átfogó tanulmányt jelentetett meg a menekülteket övező közérzületről Németországban.
A berlini karácsonyi vásár ellen elkövetett, tizenkét halálos áldozatot követelő feltételezett merényletet követően a német főváros gyülekezetei imádságra és elcsendesedésre hívják az embereket.
Heinrich Bedford-Strohm, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) elnöke szerint az általános iszlám vallásoktatás a legjobb módszer arra, hogy a fiatal muzulmánok ellenállóvá váljanak a fundamentalizmus kísértésével szemben.
A reformáció és az egy világ az idei mottója a reformációi jubileumára készülő német egyházaknak. A Vesztfáliai, Rajnai és Lippei Egyház az egész világra kiterjedő partnerkapcsolataikat és a reformáció mai társadalmi üzenetét ünneplik a hetekben nagyszabású fesztiválsorozat keretében.
A Németországi Protestáns Egyház (EKD) és a Holland Protestáns Egyház (PKN) meghívására a közelmúltban hét nemzet 34 képviselője folytatott eszmecserét – elsősorban – a protestáns egyházak európai helyzetéről, legégetőbb feladatairól Wittenbergben, a reformáció „bölcsőjében.
Az Egyházak Világtanácsa (EVT), a Bajor Evangélikus Egyház és a Németországi Protestáns Egyház (EKD) közös meghívására Münchenben került sor egyházvezetők tanácskozására a menekültkrízis kapcsán.
A Német Protestáns Egyház (EKD) 12. zsinati ciklusának május 3-án véget ért alakuló ülésszakán a választások mellett az Európai Unió bevándorlással kapcsolatos politikájának reformja volt a legfontosabb napirendi pont.
„A lelkigondozók Isten szeretetéről tanúskodnak a krízisbe jutott embereknek" – összegzi a Német Protestáns Egyház, az EKD honlapján a Germanwings katasztrófája kapcsán megjelent hír. A március 24-i légi katasztrófa után Németországban előtérbe kerültek a lelkészek és lelkigondozók, akik azóta is támogatást nyújtanak az áldozatok hozzátartozóinak.
A hajdani német szövetségi államelnök, Richard von Weizsäcker január 31-én, életének 94. évében elhunyt. Az Egyházak Világtanácsa (EVT) főtitkára nyílt levélben fejezte ki együttérzését a családdal és méltatta a német politikus munkásságát.
A német protestáns egyházakat tömörítő szervezet az erőszakmentesség jegyében augusztus 1-én egyperces néma főhajtásra hívja a keresztyénséget az első világháború borzalmaira emlékezve.
Nikolaus Schneider, az EKD elnöke szenvedélyes, felelősségteljes és mértéktartó politikusként méltatta a hatvan éves Angela Merkel német kancellárt.
A Német Protestáns Egyház (EKD) tanácsának református elnöke felesége betegsége miatt jelentette be hétfőn lemondását Berlinben.
Dr. Sigmund Rink, hessen-nassau-i esperes lesz a Német Protestáns Egyház (EKD) új tábori püspöke. Az EKD egyháztanácsa és a tagegyházi vezetőket tömörítő testülete (Kirchenkonferenz) az 53 éves teológust nevezte ki a tábori püspökség szolgálatát jelenleg ellátó Martin Dutzmann utódjaként.
E provokatív mottó jegyében nyitotta meg a Kurhessen-Waldeck-i Tartományi Egyház a „Reménység Kelet-Európáért" (Hoffnung für Osteuropa) című segélyakció programját egy németországi szakmai fórumon. A március 8-i marburgi nyitó előadást Fazakas Sándor szociáletikus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanára tartotta „Mert a szegény nem fogy el a földről (5Móz 15,11). Egyház és állam szociális felelőssége Európában" címmel.
A Német Protestáns Egyház (EKD) külügyekért felelős püspöknője, Petra Bosse-Huber az ukrán helyzetet értékelve a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette.