„Meggyőződésem, hogy az oktatást semmi sem helyettesítheti. Ezzel a gyerekekbe fektetünk, és egyben az országunk jövőjébe is" – véli Harout Selimian, az örmény protestánsok elnöke, az aleppói Bétel református gyülekezet lelkésze az újjáépítésről és az aktuális kihívásokról beszél a német Pro missziói magazinnak adott interjúban, amelyben a magyar reformátusság erkölcsi és anyagi támogatását is megemlíti a napokban indult tanév kapcsán.
„Ne adjuk fel önmagunkat, de lépjük át a határainkat és hirdessük Istent!" – bíztatta híveit Géresi Róbert szlovákiai püspökhelyettes. Ünnepi istentisztelettel ért véget Kassán az Északkeleti Református Találkozó (ÉRT) június 16-án.
EU-képviselők nagyszámú csoportja, továbbá egyházak és szakszervezetek közösen követelik a vasárnap védelmét az EU-ban – olvasható egy szerdán kiadott felhívásban.
Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) támogatja azt a konferenciát, amelyet a vasárnap védelmében tartanak március 24-én, szerdán a brüsszeli EU Parlamentben.
Ian Galloway skót református lelkész kezdeményezte, hogy a Skót Egyház kezdjen kampányba azért, hogy a vasárnap legyen a család napja.