Kálvin-szobrot avattak július 10-én Sepsiszentgyörgyön, a 7. Református Magyar Világtalálkozón.
Október 23-án avatják fel Bethlen Gábor fejedelem szobrát Kolozsváron. Az alkotóval, Péterfy László szobrászművésszel beszélgettünk.
Búza Barna budapesti köztéri Kálvin-szobrának története.
A XX. század első magyar protestáns „közösségi" ünnepe, az 1906 és 1907 között megtartott
Bocskai-ünnepség volt, amelynek központi megemlékezései a Hajdúság két fontos városában, Debrecenben és Hajdúböszörményben voltak.
Ünnepélyes keretek között avatták fel december 11-én a sárpataki református templom udvarán az egykori református püspök, teológia- és filozófiatanár mellszobrát, Miholcsa József alkotását.
Fontos hangsúlyozni, hogy Sopronban történt mindez, ugyanis Bocskay Vince erdélyi szobrászművész alkotása az első ilyen főhajtás Sütő András emléke előtt az egész Kárpát-medencében.
Dienes Attila művész alkotását leplezték le szombaton Sepsiszentkirályban a református templom kertjében.
A református püspök mellszobrát vasárnap avatták fel a Bihar megyei Hegyközkovácsiban. Az ünnepi istentiszteleten Bölcskei Gusztáv püspök hirdette az igét.