A 2013-as évben a franciaországi Marseille mellett Kassa is az Európa Kulturális Főváros. Ebből az alkalomból a város területén számos rendezvényt szerveznek meg. Mivel Kassán jelentős számú református él, így a jeles év kapcsán a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetése közösen a Magyar Református Egyház együttműködésével programsorozatot rendez.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalap építkezési keretének és a helyi önkormányzat hathatós támogatásával újulhatott meg az áji református templom tornya. A munkálatok során egy 1935-ből származó dokumentum is előkerült.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a két éve létrehozott Közalap építkezési keretének jóvoltából a pályázó huszonöt gyülekezet között több mint hatvankétezer euró került kiosztásra.
A két szomszédos település, Szeszta és Komaróc Kassától mintegy húsz kilométerre fekszenek. Annak ellenére, hogy létszámban egyik gyülekezet sem nagy, mindkettőnek nagy tervei vannak.
„Csak keresztyénként tudok jó magyar lenni, és csak jó magyarként tudok igazán keresztyén lenni“ – állítja Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, aki az Egység Napja alkalmából válaszolt kérdéseinkre.
Szlovák testvéreinkkel – hittestvéri közösségben – régóta közös egyházban élünk. Ezt a közösséget továbbra is vállaljuk, és semmi szándékunk megszakítani.
Mindnyájan egy nép, egy nemzet körébe születünk. Ez meghatározza identitásunkat. Saját népünk körében élve kapjuk a hit ajándékát, ez egybekapcsol mindenkivel - fogalmaz Fazekas László püspök a Pravda című napilap kérdésére válaszolva.
Május 21-én megszámlálják Szlovákia lakosságát. A számokból többek között kiderül nemcsak az, hogy hány magyar él az országban, de az is, hány szlovák és magyar vallja magát reformátusnak. A református egyházban elindított kampányról, illetve a várható számbeli eredményekkel kapcsolatban fogalmazta meg gondolatait a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház honlapjának felkérésére Géresi Róbert püspök-helyettese.
Az új szemesztertől kezdődően rendszeres hitmélyítő alkalmakat szervez a komáromi Selye János Egyetem református hallgatói számára a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Süll Tamás ifjúsági lelkész szolgálatával.
Egyházmegyei kórustalálkozók, kántorkonferencia, énekverseny, zenei tábor, kórushétvége, gyermekkórustábor és egyéb szakmai napok valósultak meg az elmúlt évben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zenei Osztályának jóvoltából.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Börtönmissziójának hittantáborában a sport és művészet is kiemelt teret kap.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház elmúlt évben alapított Közalap építkezési keretének a jóvoltából a pályázó huszonnyolc református gyülekezet között több mint hatvankétezer eurót osztott ki.
Az elmúlt év decemberében fogadta el a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zsinata a közalapról szóló törvényt.
A magyar és a szlovák ajkú reformátusok közös nyilatkozatra tesznek javaslatot Grands Rapidsben.
A Fiatal Reformátusok Szövetsége az idén nyáron is három FIRESZKE gyermektábort szervez Bátorkeszin a 6 és 13 éves korosztály számára.
A küszöbönálló parlamenti választásokról, a beázott zempléni műemlék templomról és a Fiatal Reformátusok Szövetségéről is ír a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja.
A Lévay József Református Gimnázium ad otthont a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház területén működő református iskolák pedagógusai számára első alkalommal megrendezett Országos Református Pedagógustalálkozónak, az "OrRePeTá"-nak április 16-17-én Miskolcon.
2008. július elején gömbvillám okozott súlyos károkat a 12. században épült ipolypásztói református templomon. A vihar tönkretette a tornyát, a tetőzetét és az orgonáját. A felújítási munkálatok a szükséges anyagiak összegyűjtése után kezdődtek el. Mára már csak az utolsó simítások maradtak, köszönhetően a gyors pénzügyi támogatásoknak.
A Firesz-Fix FrissítŐ címen az idén negyedik alkalommal szervezi meg a kollégiumi evangelizációs ifjúsági estéjét a kassai magyar gimnázium, valamint az ipari- és kereskedelmi szakközépiskola növendékei számára. Az alkalomra március 30-án, kedden 19.00 órai kezdéssel kerül sor a Jedliková utcai kollégium kistermében. A téma már a közelgő ünnepekre való felkészülést is jelzi: Húsvéti "Híd".
A jókai Betlehem Missziós Központ adott otthont a Firesz Duna Menti Területi Egysége szervezésében a munkatársak és imaszolgálatosok tréning hétvégéjének. Az első alkalommal megszervezett ilyen jellegű hétvége főleg a csapatépítésre összpontosított.