Külsőségek mögé rejtőző, ünneplőbe öltözni igyekvő szívünk karácsony ünnepén arra vágyik, hogy kinyíljon az ég – a bennünket tárt karokkal fogadó, Jézusban megismert mennyei Atya házának ajtaja –, s hogy mi, emberek is megnyíljunk egymás felé. Jézusra nézünk, aki az emberi lélek sötétségébe ma is égi fénnyel világít: ő a világ világossága (Jn 9,5). Nemcsak Isten világossága, hanem az ő dicsőséges világa érkezik hozzánk: Krisztusban van velünk az Isten. Hozzánk lehajló, irgalmas szeretetének eltörölhetetlen jeleként született a mi Megváltónk, aki örök életet és kiolthatatlan fényt hozott.
A karácsonyi égbolt tiszta fénnyel ragyog, tündöklését nem homályosíthatja el semmi. Nem mi készítjük az ünnepet, nem rajtunk múlik öröme, világossága. Isten jelenti ki ezt a történetet, ő ajándékoz meg bennünket önmagával: nekünk adta Fiát, hogy magához fordítson, bűnből és halálból kimentsen.
Pünkösdnek az egész egyházi évre, és egész emberi életünkre nézve következménye van, hiszen „a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5). Az Istenbe vetett hit, a rá tekintő reménység nem szégyenít meg – oly sokszor tapasztalhatjuk ezt életünk folyamán!