A tehetség nem érdem, ajándék: de kötelez

2014. szeptember 01., címkék: kárpát-medencei református tanévnyitó, bölcskei gusztáv, kecskeméti református gimnázium, tanévnyitó, kecskeméti gyülekezet, Kárpát-medencei református tanévnyitó

Több szempontból is rendhagyó tanévnyitón vehettek részt a meghívottak és az érdeklődők augusztus 30-án, a kecskeméti református templomban. A zsinati ciklus lezárultával az összegzés és a hálaadás gondolatai voltak a meghatározóak, ugyanakkor új kezdetet is jelent az idei alkalom: immár a Kárpát-medencei és magyarországi iskolák egy, közös rendezvényen kezdhették meg a tanévet. Az ünnepség részeként idén is átadták a Makkai Sándor-díjakat, és az őszi tisztújítás miatt rendhagyó módon az Imre Sándor-díjat is.

Lelkészválasztás Kecskeméten

2010. október 04., címkék: Gyülekezeti hírek, Hírek, kecskeméti gyülekezet

A Kecskemét-Keleti Egyházrész megüresedett lelkipásztori állására Kuti József jelölt lelkipásztor bemutat­kozó szolgálata október 17-én, vasárnap 9 órakor lesz.

325 éves a református templom – jubileum Kecskeméten

2009. december 19., címkék: kecskeméti gyülekezet, szabó istván, Hírek

Ünnepi istentiszteleten emlékezett meg a kecskeméti református gyülekezet templomuk felépülésének és felszentelésének 325. évfordulójáról. A jeles jubileum alkalmából több előadást is hallhattak az ünneplők. Emellett kiállítás nyílt a templom építésének írásos emlékeiből, valamint az ősök ránk maradt relikviáiból.

Az ősök áldozata nem veszett kárba - ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg a 325 éves Kecskeméti Református Templomról

2009. december 01., címkék: Hírek, bogárdi szabó istván, kecskeméti gyülekezet

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió