„Ne a félelem motiváljon minket, hiszen a mi kezünkben van az örömhír. Ha félünk átadni, megfosztunk másokat attól a lehetőségtől, hogy megismerjék a szeretet Istenét" – az ÉlesztŐ felvidéki református ifjúsági találkozó résztvevői különleges előadást hallhattak az arab kultúráról, az előadó lelkipásztorral pedig az iszlám vallású emberek közötti misszióról beszélgettünk.
Ki ne vágyna egy távoli, egzotikus országban, érintetlen környezetben, elefántok közelében élni? Legalábbis így képzeljük egy misszionárius életét. De hogyan tesznek tanúságot Jézus Krisztusról a 21. századi misszionáriusok közel s távol? Jó András református és Jó Angelika evangélikus hitoktatók mesélnek nekünk, akik legutóbb egy évet töltöttek Dél-Ázsia egyik legrangosabb angol tannyelvű keresztyén bentlakásos intézetében. A szülők angolt és hittant tanítottak, míg gyermekeik csatlakoztak az iskola közösségéhez, amely a változatos kultúrák és vallások egyedi találkozásának színtere.
A közös felelősségvállalásról és missziói együttműködésről egyeztetett a német Egyesült Protestáns Misszió (VEM) főtitkára egyházunk képviselőivel november 11. és 14. között.
Jó András, az Interserve külmissziós szervezet magyarországi képviselője és családja július 17-én egyéves dél-ázsiai missziói szolgálatra indult. A család újtára és szolgálatára július 16-án, kibocsátó istentiszteleten kértek áldást Budapesten, a Külső-kelenföldi Református Egyházközségben.