Június 30-án 15. alkalommal rendezte meg a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) legnagyobb – Lendület elnevezésű – találkozóját a kárpátaljai fiatalok számára, amelynek ezúttal a Beregszászi Amfiteátrum adott helyett. A rendezvényre több mint nyolcszázan látogattak ki. Központi üzenete Jézus Krisztus dicsőítése volt.
Félő, hogy a döntés a kárpátaljai fiatalok tömeges eltűnéséhez vezet szülőföldjükről rövid időn belül.
Hetedik alkalommal szervezte meg nyári ifjúsági táborát augusztus 2. és 8. között a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ). A szervezet évente megrendezésre kerülő egyhetes tábora 16 éven felülieknek szól.
Február 28-án tartotta éves közgyűlését a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ).
Szoktunk imádkozni. Hitéletünk gyakorlásához hozzátartozik, hogy imádkozunk. De az a tény, hogy imádkozunk, még nem jelenti azt, hogy tudunk is imádkozni, értjük a lényegét, tisztában vagyunk az imádság fontosságával. Beszámoló az imaéjjel kárpátaljai alkalmairól.
Közel kétezer fiatalt hozott lendületbe május 7-én a 8. Kárpátaljai Református Ifjúsági Találkozó. Hideget és távolságot legyőzve szinte minden kárpátaljai gyülekezetből érkeztek fiatalok az Ung megyei Csongorra, ahol idén helyet kapott a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) kerületi rendezvénye.
Első alkalommal szervezett KRISZ-napot a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet.
"A múltunk kötelez arra, hogy jövőt építsünk" – fogalmazott Zán Fábián Sándor püspök február 13-án a beregszászi református egyházközség gyülekezeti termében a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szövetség (KRISZ) hálaadó ünnepi közgyűlésén. A KRISZ tiszteletbeli elnöke köszöntőjében a ’90-es évek ébredéseire, s a majdani ifjúsági szervezet nyolc évvel ezelőtti indítására emlékezve hozzátette: "ez a jövő attól függ, hogy mi mit vállalunk, és teszünk érte".