A kontinens egyházait és ökumenikus tanácsait a dinamikus keresztény tanúságtétel jegyében tömörítő Ázsiai Keresztény Konferencia (CCA) nyilatkozatban kritizálta a Fülöp-szigeteken bevezetett statáriumot.
Dél- és Délkelet-Ázsia egyetlen döntően keresztyén szigetországáért, a Fülöp-szigeteki Köztársaságért imádkozunk március 3-án, pénteken. A világimanapi előkészítő konferenciát január 28-án szervezték meg Budapesten.
A Fülöp-szigeteki segítségnyújtásból hazatérő Dr. Kutnyánszky Valéria háziorvost, a Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsapatának tagját arról kérdeztük, miként élte meg a szinte teljesen lepusztított sziget látványát, a veszélyhelyzeteket és a lehetetlen helyzeteket.
Hazatért a Magyar Református Szeretetszolgálat hétfős orvoscsoportja a Fülöp-szigetekről, ahol a tájfun után segítettek a sérültek ellátásában. A katasztrófa utáni helyzetről Dr. Sári Ferencet, az orvoscsoport vezetőjét kérdeztük.
„Ami segítséget vittünk, az csak néhány csepp a tengerben, de ez azoknak, akiknek segítettünk, mindent jelentett" – mondta el Osgyán Dániel, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) vészhelyzet-kezelési igazgatója, aki az MRSZ orvoscsoportjával együtt november 22-én érkezett vissza a tájfun pusztította Fülöp-szigetekről. A hétfős csapat tizenegy napig éjt-nappallá téve gyógyította, támogatta a bajbajutottakat. Hazatérésük után közvetlenül sajtótájékoztatót tartottak a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinati székházának tanácstermében.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) orvosokból és ápolókból álló csoportja a Fülöp-szigetekre utazott, hogy segítsen a november 9-i természeti katasztrófa túlélőinek. Gyógyszereket és adományokat visznek a rászorulóknak, valamint ideiglenes kórházat akarnak létesíteni a tájfun pusztította térségbe. A hétfős magyar csoport munkájáról naponta beszámoltunk.
Nyolcfős orvoscsoporttal és 15 000 dollár értékű egészségügyi felszereléssel és adománnyal indul útnak hétfőn reggel a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ).
Kedden ért véget az Egyházak Világtanácsának manilai ökumenikus missziói konferenciája, melyen Dani Eszter is részt vett előadóként.