Sokoldalú közösségépítő szolgálatáért nemrég Magyar Örökség-díjban részesült Erdélyi Géza, pár hónappal korábban pedig megkapta a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház legmagasabb kitüntetését, a Pálóczi Czinke István-díjat. A nyugalmazott felvidéki püspökkel – aki a napokban töltötte be nyolcvanegyedik életévét – ötven éves lelkipásztori szolgálatára is visszatekintve közölt két beszélgetést a reformata.sk honlap. A két interjú szerkesztett változatát olvashatják.
Dr. Bolyki János, Erdélyi Géza, Dr. Kálmán Attila és Dr. Szőllősy Pál is állami kitüntetést vehetett át Schmitt Pál köztársasági elnöktől az ünnep előestéjén.
A Vámbéry Polgári Társulás és a Lilium Aurum Könyvkiadó szervezésében február 18-án Dunaszerdehelyen mutatták be Erdélyi Géza Halk és szelíd hang című legújabb kötetét.
Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök, Pósfay György evangélikus teológus és Sonnevend Imréné Laczkovits Emőke néprajzkutató vehette át az idei Károli Gáspár-díjakat pénteken Budapesten Csepregi Andrástól, a kulturális tárca egyházi kapcsolatok titkárságának vezetőjétől.
A szlovák nyelvtörvény és a romániai magyar tisztviselők leváltása ellen tiltakozik a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata. A tanácskozó zsinat lelkészi elnöke, Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök aláírásával az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben a testület a szlovákiai nyelvtörvény megszavazása előtti állapotok visszaállítását követeli, mert a jogszabály megítélésük szerint "a magyarság elleni agresszió újabb megnyilvánulása", ami "a keresztyénség szellemével és az emberek jóindulatával összeegyeztethetetlen".
Bővebb információk a Háttér című rovatunkban.