A Pápai Református Kollégiumot és az Ótemplomot is felvették a történelmi emlékhelyek sorába. Az ezt jelképező sztélét május 11-én, szombaton, az Emlékhelyek napján avatták fel a Pannonia Reformata Múzeum bejárata előtt.
Rippl-Rónai József, Vaszary János, Csik Ferenc és Czibor Zoltán – mindannyian Kaposváron születtek. Csertán Márton, Ikafalvi Farkas Béla, Matoltsy Sándor és Magay Ferenc – jeles személyek, akiknek emlékezetét hálával őrzik a somogyi megyeszékhely református gyülekezetében. A dél-dunántúli városban jártunk, hogy megismerkedjünk az idei REND (Református Egyházi Napok – Dunántúl) helyszínével és házigazdáival.
„Puritán és letisztult anyagunk lesz, ennek a templomnak érvényesülnie kell minden körülmények között, mert önmagáért beszél" – a dunántúli reformátusok október 28-án a felújított pápai ótemplomban adtak hálát a reformáció fél évezredes örökségéért. Az ünnepség résztvevőivel a városról, a reformátusságról és a tavasszal nyíló Pannonia Reformata múzeumról is beszélgettünk.
„A reformáció az eredethez való visszatérést jelenti: vallani, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz" – fogalmazott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a reformáció emlékéve alkalmából tartott kerületi hálaadó istentiszteleten, melynek az idén felújított pápai ótemplom adott otthont.
Új raktárai és irodái épülnek 2020 tavaszáig a Magyar Református Szeretetszolgálatnak (MRSZ). Az ország nyugati felén is megvetik a lábukat: Alsóörsön és Pécsett is adománypontot hoznak létre, mivel minél több régióban szeretnének megjelenni. Azért is fejlesztenek a déli határ mentén, hogy könnyebben tudjanak adományokat szállítani a tranzitzónákhoz, ha arra lenne szükség. A részletekről Kőrösi-Gilicze Rékát, az MRSZ kommunikációs vezetőjét kérdeztük.
A Pápai Református Egyházközség adott otthont május 13-án volt a Pápai Református Egyházmegye presbiteri találkozójának. Balogh István, a Dudari Református Gyülekezet gondnokának beszámolója.
A kíséretek újragondolása a legjelentősebb újítása az Adj Zengő Éneket! – AZÉ elnevezésű, a Dunántúli Református Egyházkerület kiadásában megjelent énekeskönyvnek. Bellai Veronika és szerkesztőtársai olyan énekeskönyvet hoztak létre, amelyből majd szívesen énekelnek a fiatalok.
Megjelent a Dunántúli Református Egyházkerület új ifjúsági énekeskönyve. Március 15-ével kezdődően minden érdeklődő számára elérhető, megvásárolható az Adj Zengő Éneket!
A Nagyigmándi Református Templomban került sor a Tatai Református Egyházmegye idei presbiter konferenciájára, mely ebben ez évben a Reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva az egyház emlékév nyitó alkalma lett.
A Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Egyházmegye támogatásával a Reformáció 500 éves évfordulójára kerékpáros lelkészi teljesítménytúrát szerveznek a dunántúli egyházkerületben.
Dr. Hudi Józsefnek, kiemelkedő honismereti munkájáért Bél Mátyás Plakettet adományoztak.
Hetedszer is REND lesz a Dunántúlon. A Dunántúli Egyházkerület kétévente megszervezett Református Egyházi Napok – Dunántúl elnevezésű fesztiválját Győr, Kaposvár, Komárom, Pápa, Székesfehérvár és Őriszentpéter után Balatonfüred fogadja be június 24. és 26. között. A háromnapos megmozdulásra több mint tízezer résztvevőt várnak. A találkozó előtt megnéztük, hogyan él a REND programjait befogadó református közösség.
A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeibe 18 műtárgy érkezett a Szépművészeti Múzeumból, így az intézmény egyiptomi kiállítása a koporsó és a múmia mellett hamarosan új elemekkel várja a látogatókat.
Rendkívüli körülmények között alakult meg a 2015–2020 közötti ciklusra a Dunántúli Református Egyházkerület Közgyűlése, hiszen január 30-án délután nem volt könnyű eljutni Pápára. Az egész Észak-Nyugat Dunántúlt beborító hóvihar sokak számára tette izgalmassá az utazást.
Mind a négy egyházkerületben már nyilvánosságra hozták a tisztújítás eredményeit, Dunamelléken, Dunántúlon és Tiszáninnenen is folytatja munkáját az eddigi elnökség, Tiszántúlon Fekete Károly lett a maximális három ciklus után leköszönő Bölcskei Gusztáv utódja.
Aprócska település az Őrség fái és magasodó dombjai között. Ez Őriszentpéter, amely bár eldugott és elsőre talán csöndesnek tűnik, kulturális és lelki élete annál zajlóbb. A fővárosból való több órás odavezető út ellenére azonban mégsem igaz rá Kányádi Sándor versének címe: Isten háta mögött. Sőt, Őriszentpéter nagyon is az Úristen szeme előtt van, hiszen a Református Egyházi Napok – Dunántúl (REND) elnevezésű egyházkerületi találkozó július első hétvégéjén erre a településre hívogat mindenkit a hit és a megmaradás jegyében.
„Elődeink mindig tudták szemeiket az égre emelni, megtalálták a segítség kiapadhatatlan forrását" – mondta előadásában Huszár Pál, dunántúli főgondnok. A körmendi sportcsarnokban 2012. június 20-án délután ünnepi istentiszteletet tartottak a Dunántúli Református Egyházkerület fennállásának négyszáz éves évfordulója alkalmából.
A Kárpát-medencei együttműködés jövőbeli feladatairól és lehetőségeiről tanácskoztak a mai napon. Délután részt vesznek a Dunántúli Református Egyházkerület négyszáz éves jubileumára rendezett hálaadó istentiszteleten Körmenden. Az események percről percre.
Gróf Tisza István 1861. április 22-én született, 1907. április 30-án választották dunántúli református főgondnokká. Születésének 151. és főgondnokká választásának 105. évfordulója alkalmat ad arra, hogy a néhai miniszterelnök protestáns közéletben betöltött szerepét vizsgáljuk, alakjának református vonásait vázoljuk.
“Méltóképpen kell emlékeznünk és hálát adnunk Istennek eddig is megtapasztalt megtartó kegyelméért és gondviseléséért” - ezekkel a szavakkal köszöntötte Köntös László főjegyző a Dunántúli Református Egyházkerület 400 éves fennállásáért hálát adó Jubileumi Év nyitó istentiszteletén résztvevő gyülekezetet a Pápai Református Templomban.