Bach műveit adják elő 2011. szeptember 24-én este hatkor a Deák téri evangélikus templomban. A hangversennyel a Deák téri Kisdeák Óvodát támogatják.
A szeptember 11-i terrortámadások tizedik évfordulóján a Deák téri evangélikus templomban tartott koncerten emlékezett a tragédia áldozataira Schmitt Pál köztársasági elnök, Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök és a diplomáciai testületek képviselői.
„Nem a magunk bölcsességét, írásértelmezését, művészetét szóltuk, hanem csak egyszerűen, sallangmentesen azokat a szavakat, amelyeket Isten Lelke ihletett sok száz évvel ezelőtt” – írja beszámolójában Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára.
Május 29-én 18 órakor jótékonysági koncertet tartanak Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. A koncert bevételéből a Bethesda Gyermekkórház gyógyító szolgálatát támogatják.
Április 20-án három órától felekezetközi konferenciát tartanak a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében, ahol a különböző missziói területeken szolgáló előadók az erőszak megfékezésének, a konfliktusok kezelésének lehetséges útjairól beszélnek.
Ökumenikus bibliaolvasás lesz a Deák téren. A rendezvény alapgondolata, a pünkösd csodájára emlékezve kivinni az utcán járó emberek közé a Szentírás szavait.
Hangversenyt ad Szokolay Sándor a nyolcvan éves Csoóri Sándor tiszteletére február 27- én, szombaton este hat órai kezdettel a Deák téri evangélikus templomban. Télvégi tavaszváró címmel bemutatják a Szokolay Sándor által megzenésített "oratórikus látomásokat" Csoóri Sándor verseire.
Isten áldását kérhették házasságukra azok a párok, akik elmentek a Deák téri evangélikus templomba – ezzel zárult ugyanis az idei Házasság Hete rendezvénysorozat. A "hét házaspárja" Süveges Gergő és neje, Rudan Margit is az oltár elé álltak. Magyarországon harmadik alkalommal rendezték meg a Házasság Hetét.
Karácsony a legnagyobb jó hír, egy olyan világban, ahol ki vagyunk éhezve a sok-sok rosszhír között a ritka pozitív hírekre – kezdte karácsonyi igehirdetését Gáncs Péter, az Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke.