Közel négyszázötvenen gyűltek össze szeptember közepén Veresegyházán a kiterjedt, ötvenhárom gyülekezetet számláló Északpesti Református Egyházmegyéből egy családi napra, hogy együtt legyenek, és a találkozó témájára, az oly sokszor háttérbe szoruló hálaadásra koncentráljanak.
Mezőváriban immár 9. alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) egyik legnagyobb rendezvényét, a Családi Csendesnapot. Ezúttal a Csongori Szenvedélybetegeket Mentő Misszió együttműködésével.
„Ma, amikor a családok sok problémával küzdenek, kell, hogy lelkesítsen bennünket valaki" – mondja Tóth Viktória az abaújvári keresztény családi nap szervező-lelkipásztora. A július 7-i rendezvényen minden korosztály kedvére válogathatott a programok közül.
500 éve az áldás útján mottóval hetedik alkalommal rendezte meg a Kárpátaljai Református Egyház több mint hétezer résztvevővel családi csendesnapját, melynek idén ismét Nagydobrony adott otthont. A rendezvényen Életünk reformációja – út az áldáshoz címmel előadást tartott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.
A Kárpátaljai Református Egyház vezetése hat évvel ezelőtt döntött úgy, hogy évente egy alkalommal összehívja az egyházkerület minden gyülekezetét, hogy „Isten hatalmas égi sátra alatt egy nagy családként együtt dicsőítsék Őt". A több mint hétezer részvevővel zajló rendezvényre idén augusztus 20-án került sor Nagydobronyban.
Egyedül Krisztus a Megtartó címmel családi napot tartott a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) augusztus 22-én Tiszapéterfalván. Az eseményen mintegy 5000 hívő gyűlt össze.
Több mint százan gyűltek össze június 22-én, Debrecen-Józsán, a református egyházközség felsőjózsai gyülekezetrészén szervezett lelkészcsaládok napján. A kezdeményezés ötlete négy évvel ezelőtt született Vad Zsigmond esperes ötleteként azzal a céllal, hogy az egyházmegye lelkészeinek családtagjai, gyermekei is megismerkedhessenek egymással.
A családok megerősítését és védelmét szem előtt tartva a Kárpátaljai Református Egyház 2011-et a család évének nyilvánította. A központi rendezvényen, az augusztus 20-án Mezőváriban megtartott családi napon mintegy 5000-en vettek részt.
Számos érdekes program várja az érdeklődőket augusztus 20-án. A rendezvény szervezője a Kárpátaljai Református Egyház.
Ötödik alkalommal rendezett családi napot a Derceni Református Egyházközség. Ezen a napon az Önkéntes Tűzoltóság is új eszközökkel gyarapodott.