Az egész Kárpát-medencében, 250 csoportban összesen hatezer-ötszáz regisztrált segítő vesz részt a pénteken és szombaton zajlott Szeretethíd református önkéntes napon, de többen is lehetnek a ténylegesen dolgozók.
A Magyar Református Szeretetszolgálat harmincöt fős csoportja segélyszállítmányt vitt Edelénybe, de az önkéntesek fizikai munkával is segítenek.
A Szeretethíd református önkéntes nap előtt Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke az egység első évéről, a fővédnök, Csűry István püspök az esemény jelentőségéről, Pál Sándor az előkészületekről beszélt.
„Az idei Szeretethídra hatezren regisztráltak, de a tényleges önkéntesek száma ennek a dupláját is meghaladhatja” – mondta Pál Sándor az MRSZ kuratóriumának elnöke kedden délután a Református Önkéntes Nap sajtótájékoztatóján.
A Szeretetszolgálati Iroda fontosnak tartja a gyülekezetekben és egyházi intézményekben szolgáló diakónusok, valamint a gyülekezeti diakóniában önkéntesen szolgáló munkatársak összefogását, együttműködését. Ezért május 15-én Országos Diakónus Találkozót szervezett Budapesten.
Kazincbarcikán segítenek a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai, ahol a felső-barcikai városrészben derékig ér a víz.
Vasárnapig a Kárpát-medence minden területéről kicsik és nagyok, idősek és fiatalok adták le jelentkezésüket az szeretetszolgálat önkéntes programjára. Az esemény egyházi fővédnöke Csűry István püspök, világi fővédnöke pedig Sebestyén Márta, világhírű népdalénekes.
Sokan valóságos csodaként emlegetik, hogy most, amikor egymás után vonnak össze, sőt szűntetnek meg iskolákat Tatán szinte a „semmiből” jött létre egy új református gimnázium.
Közel négyezren regisztráltak már a május 21-én és 22-én zajló Református Önkéntes Napra. Az óvodástól a nyugdíjasig mindegyik korosztály ott lesz a Szeretethídon.
Néhány évvel ezelőtt indult útjára Svájcban az a kezdeményezés, miszerint nemes lelkű emberek munkájukat, segítségüket ajánlották fel, hogy így támogassák a kárpátaljai fiatalok táboroztatását. Jó példát mutattak, hisz a szülők helyét immáron gyermekeik vették át.
Ami tőlem telik, átvihetek a jelképes folyókon – írja köszöntőjében az idei Szeretethíd önkéntes nap egyik fővédnöke, Csűry István királyhágómelléki püspök.
Napi nyolc órában, kora reggel, délután és éjszaka sugározza műsorait Kolozsvár egyetlen magyar nyelvű közösségi rádiója, az idén decemberben nyolcadik születésnapját ünneplő Agnus, ami nem olyan rég óta már nem csak a városban, de 20-30 kilométeres körzetben is elérhető, ugyanakkor az interneten is belehallgathatunk az önkéntesekből és állandó munkatársakból alkotott csapat műsoraiba. A kolozsvári Szabadság című napilap riportjában annak járt utána, hogyan is zajlik ez a rádiózás.
Az idén negyedik alkalommal megrendezett Tesz-Vesz Tavasz akcióban majdnem kétszer annyian vettek részt, mint a tavalyi évben: 25 település 57 csoportjában kilencszáz katolikus fiatal tevékenykedett a március 19–21-i hétvégén. A kezdeményezés lényege, hogy érzékennyé tegye a fiatalokat a környezetükben meglevő problémák, feladatok felfedezésére, és mozgósítsa őket azok felvállalására, megoldására.
Budapesti gyülekezeti és kórházi beteglátogató önkéntesek napját tartották március 19-én, szombaton az Református Missziói Központ épületében.
Az önkéntesség, a közös munkálkodás és a segítségnyújtás örömének megtapasztalására hívja újra a Magyar Református Szeretetszolgálat a református gyülekezeteket, iskolákat, intézményeket, ifiket.
Két hollandiai fiatalokból álló csoport is segítette az elmúlt időszakban a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány tevékenységét. A diákok ittlétük alatt kemény kétkezi munkát végeztek.