„Adventben igazából nem elsősorban mi várunk, hanem minket vár az Isten. Nekünk kellene megérkezni Hozzá." Fekete Ágnes 4 hét – Adventi gondolatok című kötetét november 13-án mutatták be az Adna kávézóban. A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent könyvecske huszonnyolc rövid áhítatának segítségével mélyülhet el az olvasó az adventi várakozásban.
A közkedvelt fővárosi Vörösmarty téri adventi vásár első napján már találkozhattak a látogatók a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) munkatársaival, ugyanis november 13. és 19. között minden nap egy faházban fogadták a felajánlásokat, adományokat. Az egyik délután kilátogattunk a vásárba, hogy a Szeretetszolgálat adventi adományozási akcióiról beszélgessünk.
Az idei adventben a gyermekéhezésre hívja fel a figyelmet a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). Kisfilmjükben és segítségnyújtásukban ismert színművésszel is találkozhatunk. Pál Sándorral, az MRSZ kuratóriumának elnökével az adományozóik köszöntését követően beszélgettünk.
Vass Zoltán, a Torontói Első Magyar Református Egyház lelkipásztorának adventi írása.
Egy tál forró levesnek tűnő gőzölgő csatornafedél, porcukornak látott hóesés, mackósajt alakú közlekedési tábla – minden, az útjába eső dolgot ételnek lát az a képzelgő kislány, aki a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) adventi kisfilmjének főszereplője. A segélyszervezet kétszáz gyermek étkeztetését vállalja a téli szünet minden napján, s adventi kampányával szeretné felhívni a figyelmet a magyarországi gyermekéhezés problémájára.
"A hamisság sosem tűri meg az igazságot. Heródes tévedett, Jézus nem a trónjára tört: és mégsem tévedett, mert a gonoszok vaktában is az igazság ellen törnek" – Bereczky Örs Cegléd-felszegi lelkipásztor áhítata advent első vasárnapján a Mt 2,13-16 alapján.
A menekült sorsnak és jövevénységnek általános üzenete is van a Bibliában: gyakori menekülések életszemléletet formáltak, így aki tudja, hogy ő „idegen és jövevény” a földön, annak átalakul az értékrendje. Az útitáskába nem fér be minden és különben is, az élet több, mint a batyu, amit a hátunkon cipelünk. Az ilyen ember nemcsak kiszolgáltatott, hanem szabad is. Szűcs Ferenc írása.
Avagy milyen jelek is vagyunk? – kérdezi Görgey Etelka, aki egy pici, tolnai faluban lelkész A fiú című film és Sípos Ete Álmos Ennyi telik tőlünk reformátusoktól? című cikke kapcsán.
"Ha nem lennének ilyen provokatív megnyilvánulásai az egyházi kommunikációs csapatnak, mi is kevesebbet gondolkodnánk arról, mi a karácsony, mi a református, mi a keresztyén" – írja Kodácsy Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi lelkésze a református karácsonyi kampány kapcsán.
"A film következményeiért az Elnökség vállalja felelősséget" - áll abban a válaszlevélben, amelyet Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke küldött a Dunamelléki Református Egyházkerület vezetésének. A dunamelléki egyházkerület esperes-gondnoki értekezlete szerdán levélben kérte a film és a hozzá kapcsolódó honlap eltávolítását. Alábbiakban teljes egészében közöljük a Zsinat lelkészi elnökének válaszát, a jobb hasábban pedig elérhető a dunamelléki egyházkerület vezetésének levele.
„Mit keres egy prostituált ebben a születési sztoriban?" – kérdezi sok más mellett Sípos Ete Álmos, a Biblia Szövetség főtitkára a Fiú című film és a hozzá kapcsolódó honlap tartalma kapcsán.
December tizedikén a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség ÉDEN zenekara második alkalommal látogatott el a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe, hogy karácsony örömüzenetét vigye el a fogvatartottaknak.
Lélekemelő műsorral, éves beszámolóval valamint fogadással köszönte meg az együttműködést adományozóinak a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) december 6-án az MRE Zsinati Székházában.
Egyiptomban, az Egyesült Államokban és Tádzsikisztánban is megélte már a Karácsonyt Nadia Ayoub misszionáriusnő.
Angliában a szokásoknak megfelelően a templomban is már hetekkel karácsony előtt feldíszítik a karácsonyfát.
Biztos, hogy jól készítjük a vendég útját, biztos őt várjuk vágyakozva? Mert a külsőségek nem ezt mutatják.
Nem könnyű újból és újból átélni a karácsonykor megjelenő csodálatos, aláhajló és kegyelmes isteni szeretetet. És vajon szükséges-e ezt tennünk minden alkalommal?
Érdekes, hogy most, kétezer év után is, karácsonykor mindenki megmozdul, mert mindenki szeretne valakit megajándékozni, boldognak látni és maga is boldog lenni.
Az örömteli esemény jelentősége éppen abban rejlik, hogy az Úristen beleszólt a világ történetébe és valamennyiünk életébe is - Huszár Pál, a Zsinat világi elnökének írása.
A Herdman gyerekeket mindenki ismeri a környéken, mint a rossz pénzt. A hat vásott és elhanyagolt kölyök első templomi látogatása alkalmával magához ragadja a betlehemes játék főszerepeit, és ezt senki sem tudja megakadályozni. Barbara Robinson könyvében az olvasó számára is mélyebb tartalmat nyer a jól ismert betlehemi történet.