„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10) - ez a vezérigéje május 29-i rendezvénynek.
A Fiatal Reformátusok Szövetsége május 9-én, Bősön tartja következő régió-ifi találkozóját.
A Firesz-Fix és a Körtvélyesi Református Egyházközség közös szervezésében ÉbresztŐ címmel második alkalommal kerül sor evangelizációval egybekötött munkatársi hitmélyítő csendesnapokra április 23. és 25. között.
A Firesz-Fix FrissítŐ címen az idén negyedik alkalommal szervezi meg a kollégiumi evangelizációs ifjúsági estéjét a kassai magyar gimnázium, valamint az ipari- és kereskedelmi szakközépiskola növendékei számára. Az alkalomra március 30-án, kedden 19.00 órai kezdéssel kerül sor a Jedliková utcai kollégium kistermében. A téma már a közelgő ünnepekre való felkészülést is jelzi: Húsvéti "Híd".
A jókai Betlehem Missziós Központ adott otthont a Firesz Duna Menti Területi Egysége szervezésében a munkatársak és imaszolgálatosok tréning hétvégéjének. Az első alkalommal megszervezett ilyen jellegű hétvége főleg a csapatépítésre összpontosított.
A Fiatal Reformátusok Szövetsége kelet- és közép-szlovákiai része, a Firesz-Fix FelemelŐ címmel ifjúsági napot szervez Kőrösön március 27-én a helyi kultúrházban. A délelőtt 10 órakor kezdődő találkozóra elsősorban Kassa és Rozsnyó vonzáskörzetéből várják a fiatalokat 13 éves kortól.
„Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1Jn 1,3) – ezzel az igerésszel hívogatja a fiatalokat a Firesz Duna Menti Területi Egysége Komáromszentpéterre, a helyi baptista gyülekezet közösségi házába.
„Segítség!!! Megtértem?!” - Örök élet - ezzel a címmel szervezte meg a Fiatal Reformátusok Szövetsége Duna Menti Területi Egysége a barsi egyházmegyével karöltve a Nagysallón megrendezett ifjúsági találkozóját.
A Firesz Dunamenti Területi Egysége szervezésében munkatársak és imaszolgálatosok tréningjére kerül sor március 12. és 14. között Jókán a Betlehem Missziós Központban.
Diósförgepatonyban március 7-én, vasárnap a helyi kultúrházban tartja következő régió-ifi találkozóját a Fiatal Reformátusok Szövetsége Duna Menti Egysége.
A Fiatal Reformátusok Szövetsége kelet- és közép-szlovákiai része, a Firesz-Fix FelemelŐ címmel ifjúsági napot szervez Alsóláncon február 27-én. A helyi kultúrházban 14 órakor kezdődő találkozóra elsősorban Kassa és Rozsnyó vonzáskörzetéből várják a fiatalokat 13 éves kortól.
A Bátorkeszi Református Egyházközség évente különböző gyermek- és ifjúsági táboroknak ad otthont, így sokan már eddig is Firesz-központként emlegették Bátorkeszit. A táborokat eddig a község tulajdonában lévő, bérelt épületben tartották meg, mivel az egyházközég, illetve a hitmélyítő alkalmakat szervező Firesz nem rendelkezett erre a célra alkalmas épülettel. A gyülekezet vezetősége a gyermek- és ifjúsági táborok népszerűségének köszönhetően végül úgy döntött, hogy missziói célra felújíttatja a templom és a lelkészlak közvetlen szomszédságában lévő egykori kéttantermes református iskoláját.
„Segítség!!! Megtértem?!” – Örök élet. Ezzel a címmel szervez ifjúsági találkozót a Fiatal Reformátusok Szövetsége Duna Menti Területi Egysége a barsi egyházmegyével karöltve február 27-én.
„Egyedül lenni csak kivételes esetben jó, de sokkal jobb valakivel együtt lenni, szeretni és szeretve lenni. De akik ezt megtapasztalták, bizonyára tudnak beszélni arról is, hogy bizony nem mindig könnyű párban sem, sőt a kísértő jól tudja és ismeri, hogy hol kell bolygatni a békességet" – ezekkel a sorokkal invitálja a Fiatal Reformátusok Szövetsége Duna Mente Területi Egysége a jegyeseket és a fiatal házasokat az első alkalommal megszervezendő hitmélyítő napokra.
Gazdálkodj okosan! Ezzel a témával kivánja megszólitani az érdeklődőket a Fiatal Reformátusok Szövetsége Dunamenti Területi Egysége a január 29-e és február 1-e között megszervezendő téli tábor ideje alatt.
A szó hatalma lesz a témája annak a régióbeli ifjúsági találkozónak, amelyre a Fiatal Reformátusok Szövetsége Duna Menti Területi Egységének a szervezésében kerül sor január 24-én, a dunaszerdahelyi református templomban.