A történelemre sokan gondolnak a távoli tudományos teóriagyártás terepeként, pedig tanulságai sokszor aktuálisabbak, mint gondolnánk. Ellenállók lehetünk-e szándékolatlanul, ha „csak" elveinkhez, hitünkhöz ragaszkodunk? Illegálisnak minősítheti-e az államhatalom cselekedeteinket akkor is, ha a törvény betűje szerint élünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések, a keresztyén vallási mozgalmaknak a második világháború és a rendszerváltozás közötti magatartása és annak kutathatósága megvitatására szervezett Vallási közösségek, gyűjtemények és ellenállás a szocializmus idején címmel tudományos konferenciát Budapest Főváros Levéltára, a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont COURAGE kutatóprogramja április 7-én Budapesten.
Japán, Kína, Korea: Kölcsönhatások - Múlt, jelen, jövő címmel rendez konferenciát a Károli Gáspár Református Egyetem Japanológiai Tanszéke április 27-én.
Április 20-án három órától felekezetközi konferenciát tartanak a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében, ahol a különböző missziói területeken szolgáló előadók az erőszak megfékezésének, a konfliktusok kezelésének lehetséges útjairól beszélnek.
Európai kulturális kincs és anyanyelvű istentisztelet címmel szervez konferenciát a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet április 8–10-én az évforduló alkalmából.
Várhatóan 2012. január elsején, vagy azt követően léphet életbe az új egyházi törvény – jelentette ki szerdán Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára a „A vallásszabadság és az egyházak jogi helyzetének szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon” című konferencián, szerdán, az MRE Zsinati székházában.
„A történelem nyitott. Tehát nem az a baj, ha a történelem többféle olvasatú, hanem az, ha valaki egy olvasatot kizárólagossá akar emelni. Az egyház a múltat is a bűn és kegyelem, az ítélet és a szabadítás összefüggésében szemléli” – mondta Fazakas Sándor a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora az Egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában" címet viselő konferencia utolsó napján. Az ökumenikus konferencia célja az volt, hogy párbeszédet kezdeményezzen a magyarországi történelmi egyházak, valamint a romániai, szerbiai és szlovákiai egyházak között.
A csütörtöktől szombatig zajlott "Az egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában" című konferencia Budapesten, amelynek résztvevői zárónyilatkozatban foglalták össze a tanácskozáson megszerzett tapasztalatokat.
„Gyakran félreértjük egymást, ezért folyamatosan gyűlnek a sérelmek. Ezeket a boncoló orvos szenvtelenségével, nem pedig érzelmi túlfűtöttséggel kell feltárni és kibeszélni” – mondta Hankó Nagy Alpár a Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzora "Az Egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában" címet viselő konferencia második napján.
A vallásszabadság kérdéséről és az egyházak jogi helyzetének szabályozásáról tanácskoznak az MRE zsinati székházában március 16-án. A tanácskozáson részt vesz Jan Peter Balkenende, holland exkormányfő.
A békéltetés Krisztusban kapott szolgálatának felelősségét, a fájdalmak elmondásának és meghallgatásának fontosságát, a történelmi ismeret elsődlegességét hangsúlyozták azok a vallási vezetők, akik "Az Egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában" címet viselő, csütörtökön kezdődött konferencia első napján felszólaltak.
"Az Egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában" címmel rendeznek konferenciát Budapesten, 2011. március 10-12. között. Az esemény az MRE kiemelt EU-elnökségi rendezvénye is.
Történetírás, kutatás, kutathatóság és az egyházak címmel konferenciát tartanak Gergely Jenő halálának első évfordulóján december 9. és 10. között.
A “Szegénység, jólét és ökológia Európában” címet viselő konferencián 32 európai ország egyházainak küldöttei és a világ minden tájáról érkező egyházak képviselői vettek részt. A tanácskozáson aláírtak egy zárónyilatkozatot is.
Hetven résztvevővel rendezett nemzetközi hospice konferenciát Mályiban a Szeretetszolgálati Iroda, a Gyökössy Intézet és az evangélikus diakóniai szolgálat.
A Szakrális Művészetek Hete 2010 rendezvénysorozathoz kapcsolódva a tanítóképző főiskola csütörtökön tudományos ülésszakot tart, ezt online közvetítik.
A debreceni teológián október 6-án nemzetközi szimpóziumot tartanak Karl Barthnak a magyar hittudományra gyakorolt hatásáról.
Kulturális örökségvédelmi konferenciát tartanak lelkészeknek és világi elöljáróknak Pápán. A konferencia levezető elnöke Winkler Gábor egyetemi tanár, Pápa város főépítésze.
Nagy ívben kerüld ki őket – hallottam a mellettem sétáló házaspártól, amikor néhány fiatal fekete pólóban, piercinggel, sötétre festett szemmel és arcba lógó hajjal feltűnt velünk szemben az utcán. Emósok. Feltétel nélküli elfogadás? Bátorság? Őszinteség? Mi kell ahhoz, hogy ne menjünk át az út túlsó oldalára, ha kamasz csoportok jönnek velünk szemben? Hogyan kerüljünk közel a konfirmandus korosztályhoz? A Konfi + ifjúsági vezetőknek szóló konferencián válaszoltak a kérdésekre.
A Magyarországi Református Egyház legfőbb tudományos testülete először ülésezett Pápán, a résztvevők Pannonhalmán is látogatást tettek.
A mai közbeszéd különös nézeteket vall az ember testéről és a testkultúráról, ezért általában testellenesnek képzelik el a vallásokat, különösen a keresztény vallást. Sokan úgy vélik, hogy a Biblia is eleve testellenes és a lélek egyoldalú felértékelése miatt lenézi az emberi testet. Ennél azonban sokkal komplikáltabb a kérdés. E köré az aktuális és izgalmas téma köré rendeződnek az idei Nemzetközi Biblikus Konferencia előadásai.